Blog

Thealter

Bogya Tímea Éva: Mese a meg nem született megmentőről

A Titkos Társulat Tótferi előadása kezdő képében máris egy egyetemes helyzettel találkozunk: két kéregető koldust látunk. Jazzt játszanak, jó a hangulat, majd érkezik a Szögén asszon. Újabb figura, akit szintén mindenki elő tud hívni az emlékezetéből.

Ilyen és ehhez hasonló ismerősségekkel játszik a Kárpáti Péter által írt és rendezett előadás. A szerző-rendező a különböző mondakörökből és meseciklusokból sajátos univerzumot kreál, olyat, amiben a fantasztikum keveredik az obszcenitással, így hozva létre egy kortárs magyar sci-fire hajazó népmesei világot.

De az embert ne tévessze meg a megjelenés, mert ennek a világnak a mozgatórugója a két zenész-koldus: Atyám Teremtőm (Fekete Ádám) és Szempétör (Szabó Zola), az amerikanizált istenek, akik a világot járva tesznek csodákat. Kettejük dinamikája hasonlóan működik a filmekben is használt komikus párosokéhoz, van egy főnök, Atyám Teremtőm, és egy kicsit kétbalkezesebb sidekick, vagyis Szempétör.

A történet akkor kezd el bonyolódni, amikor a két álruhás istenségnek szállást ajánl az öregasszony – Stefanovics Angéla a megtévesztésig hozza a figurát –, ekkor indul a csodák sorozata.

Előbb csak kis tételekben, például amikor a tészta megszaporodik, majd beindul a rock’n’roll: hat füstölt vaddisznó a padláson, fürdőszoba és szoláriom, az elveszett férj megkerül, az asszony megfiatalodik – igazi hungarikum, hogy ez a pálinkában való megmártózás után történik meg –, sőt teherbe esik. És mindez csak fokozódik, mikor kiderül, hogy a születendő gyermek nem más, mint Tótferi, a világ magyarjainak megmentője.

Tótferi megszületésének nehézségein árnyjátékkal vezetnek végig, ezzel azt a metafizikai dimenziót tudják megjeleníteni, ahol eldől, hogy ki hova születik. Tótferi (Georgita Máté Dezső) árnyéka óriás testépítőként jelenik meg, ahogy a Dokterrel (Viktor Balázs) vitatkozik.

Az ilyen, és ehhez hasonló összeegyeztethetetlen helyzetek egymás mellé helyezése adja az előadás egyik fő humorforrását. Emellett bátran támaszkodik arra, hogy a nézők elfogadják a színpadi konvenciókat, például négy színészre (Georgita Máté Dezső, Kárpáti Liza, Kárpáti Pál, Viktor Balázs) mutatnak, amikor hat levágott és besózott vaddisznóról beszélnek. És abba is bele kell törődnünk, hogy itt nem lesz klasszikus happy end: a beígért születés nem történik meg.

(Trafó – FÜGE – Titkos Társulat: Tótferi)

Fotó: thealterphoto2018