Blog

Thealter

Bogya Tímea Éva: Show us some skin

A Dollár Papa Gyermekei a Tágra zárt szemek próbájában egy színházi próba kontextusa és komikus jelenetek köré rejtve beszél a színház felépítéséről, a boldogság kereséséről és a frusztrációkról.

Belecsöppenünk a szereplők életébe, amiből csak mozzanatokat látunk, ezekből következtethetjük ki, hogy Roli, a rendező, és Annamari, a színésznő, házassága már nem a régi.

A színészek ugrálnak az identitások között, hol maguknak, hol a karaktereiknek adnak hangot. Saját neveiken szólítják egymást, sokszor pedig személyeskedésekbe is átmennek, de ez egy előre megrendezett előadás, amelyben önmagukat szerepként játsszák el.

Ám az intenzív realista játékmód miatt erről könnyen meg is feledkezhetünk. Ehhez az életszerűséghez az is hozzájárul, hogy nagyon közel vagyunk egymáshoz, sokszor mellettünk ülnek vagy vetkőznek, így az összes gesztusuk és arckifejezésük pontosan, részleteiben látható.

Lenyűgöző, ahogy a színészek egyik pillanatról a másikra tudnak váltani a szerepek között, ezeket a váltásokat pedig a beszédük ritmusának és a hangszínük árnyalatnyi változtatásaival jelzik.

Roli (Rába Roland) a könnyen sértő rendező, ő játssza a főszereplő Billt abban az előadásban, amelyet éppen próbálnak. A próba alatt a két férfi alakja, hasonló frusztrációik miatt végül egybeolvad. Ezt Annamari (Láng Annamária), a színésznő világítja meg, aki a próba végén a darab, vagyis Alice szavaival szól hozzá.

Az utolsó ütést Kriszta (Urbanovits Krisztina), a súgó adja meg szeretetről szóló énekével. Az ő állandó jelenléte a színpadon folyton emlékezteti a nézőket, hogy ez egy próba. Kevésszer szólal meg, de erős játékával fantasztikus módon tudja a néma jeleneteit is kitölteni, nem csak látjuk, de mindig érezzük, hogy ott van.

Az igazi előadás rendezője, Ördög Tamás is játszik a produkcióban, ő a második férfi színész, akinek már nincs igazán kedve maradni a késői próbán (érdekes, hogy nem a rendezőt alakítja). Arcára minden gondolata fel van írva, viselkedéséből is ez sugárzik, és talán az a legviccesebb, mikor szado-mazo bőrmaszkkal kilép a függöny mögül és a legnagyobb tettetett keménységgel megkérdi, mi a jelszó.

Ő az, akitől a legtöbb komikus jelenet indul, nevetései hirtelen megszakítják a drámai jeleneteket. Komolytalanságától lesz nagyon vicces az előadás, amitől persze nem veszti el a súlyát, mert a színészek játéka folyamatos egyensúlyban tartja és működteti az arányokat.

(Dollár Papa Gyermekei: A Tágra zárt szemek próbája)

Fotó: thealterphoto2018