Blog

Thealter

Dohy Anna: Káromkodásból katedrálist

Kimondani a tabukat felszabadító élmény. Kiüvölteni, kirobbantani a társadalmi bugyrok jól eltemetett mélyéről, felszakítani mosdatlan sebekből, sőt kinevetni, mindez felér egy terápiával.  De vannak-e még ledönthető tabuk? Vannak-e még áthágatlan határok, amelyek feszegetésével a nézők utolsó idegszála is próbára tehető? Képes lehet-e egy elsősorban provokációra építő rendezés emberi drámát állítani a színpadra?

Urbán András ezúttal bebizonyította, hogy képes. Miközben nagy energiákkal szaggat cafatokra tabukat és dobhártyákat, nem feledkezik meg egy összetett konfliktusrendszer felépítéséről sem, amelyben — ha mélylélektani karakterfejlődésnek nem is lehetünk tanúi — éles és pontos vonalakkal rajzolja körül a legaktuálisabb kulturális, politikai, társadalmi, vallási és szexuális kérdések mélyén gyökerező traumákat.

Tetszik vagy nem, elevenünkre tapint: aligha ült olyan néző a teremben, akinek ne lett volna oka fennakadni az előadás némely pontján. Urbán András mindezt feszített dramaturgiai keretben, helyenként saját stílusát csaknem paródiáig fokozva, a humort sem nélkülözve tálalja.

Hasszán aga feleségének története szinte csak sorvezetőként szolgál. A szereplők egyszerre mutatják be és magyarázzák az eseményeket, miközben a szerencsétlen sorsú nő életének helyszínei és szereplői áttetszővé válnak, és láthatóvá teszik az előadás aktuálpolitikai erőterét. A katonai táborban arctalan férfiak maszturbáló hordájától a szülés ideológiai szükségszerűségeit tagadó asszonyokon át a múlt bűneinek szuggesztív elhazudásáig rövid monológok és hosszabb megzenésített jelenetek váltogatják egymást.

Minden dobszólónál újabb energialöket csapja arcon a már amúgy is leterített nézősereget. Ledarált jelmondatok, elhadart politikai jelszavak nehezítik el a Kisszínház levegőjét, fokozatosan immunissá válunk az egyre inflálódó brutalitásra, miközben egyre-másra felmerül a kérdés, hogy az előadás világában vajon a kiszolgáltatott nő vagy az elállatiasodott férfi szerepe a megalázóbb. Akkor már legyünk inkább gyerekek — szól a tapsrendet félbeszakító dal.

Rajz: Dohy Anna

Az előadás hatalmas megkönnyebbüléssel üvölti szembe a propagandát, amelyet  nyolcvan perc erejéig elsöpör és megsemmisít a zabolátlan energiarobbanás. És ha közben bele is tipor némely néző lelkébe, ha fel is borít feldönthetetlennek látszó tabukat, az előadás több üres provokációnál. Hiszen amíg a tabudöntögetés hatni képes, addig a tabu létezik: vagyis a színháznak feladata van.

(Újvidéki Színház: Hasszán aga felesége)

Fotó: thealterphoto2018