Ferencz Hedvig: Ülj és figyelj

Mit tennél, ha ma meghalnék?

Meg tudunk-e tenni mindent a másikért, meg kell-e érte tenni mindent? Vagy fel kell ismernünk a sorsunk felett gyakorolt saját felelősségünket? És aztán mit kezdünk ezzel a felelősséggel, hogyan kapcsolódunk a társadalomhoz és a saját igényeinkhez? Ilyen kérdésekkel szembesültünk a THEALTER hatodik napján, és kérdéseinket tovább vihettük egyik színpadról a másikra.

A Nézőművészeti Kft., a Manna Produkció és a Másik Oldal koprodukciós Mit tennél, ha ma meghalnék? című előadásának középpontjában egy ADHD-val diagnosztizált fiú élete (Varga Ádám), egyedülálló édesanyja (Horváth Lili) túlélési kísérletei, valamint a szomszédban lakó, szintén erős traumákat hordozó egykori tanárnő (Simkó Katalin) fokozatos kinyílása áll. A két problémás családból áll össze ez a hármas, a köztük lévő különös mechanizmus működni látszik.

A folyton újabb férfiszerepekben felbukkanó Katona László karakterei pedig azt mutatják, hogy az áldozathibáztatás olyan aspektusa jelenik meg a figyelemzavaros és túlmozgásos gyerekek és családjuk életében, melyben a segítség nem érkezik meg, nem tud megérkezni. Nem az életet látjuk, hanem a problémát, melyet nem folytatni kell, hanem meg kell szabadulni tőle.

Az előadás nem válik tanmesévé, ugyanakkor csoda sem történik: nem érkezik meg az apapótló segítő, aki mindent rendbetesz. Ez persze nem jelenti, hogy a toporgásból nem lehet majd továbblépni. De arra világosan felhívja a figyelmet a darab, hogy egy szülő képtelen tenni, megoldani, és az ezzel kapcsolatos állami eljárások sem bizonyulnak elég támogatónak.

A Gergye Krisztián rendezte és Gyulay Eszter dramaturg által formált előadás dinamikus, spontánnak tűnő megmozdulásokkal, de pontosan kidolgozott mozgásvilággal emel be ebbe a tapasztalatba. A hosszúkás tér, a nézők elhelyezése két oldalon, a kiszólások – csupa olyan megoldás, mely nézőből a folyosó túloldalán lakó szomszéddá formál bennünket. Vajon hány néma segélykiáltás mellett sétálunk el nap mint nap?

A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Gusztáv a hibás mindenért című darabja szintén a kicsit gyáva, de emellett egyszerű, szürke kispolgár életét járja végig. Illetve életeit, variációit, hisz Gusztáv nem egy valaki, hanem sok ugyanolyan valaki.

Gusztáv a hibás mindenért

Mindenki Gusztáv, vagy tud Gusztáv lenni, a kérdés pedig akkor az, hogyan lehetséges a kitörés, a felemelkedés, a nyitás? Az öt színész (Búbos Dávid, Kucsov Borisz, Mészáros Gábor, Mikes Imre Elek és Szorcsik Kriszta) által eljátszott, Kokan Mladenović rendezte darab hihetetlenül precíz együttmőködést igényel: a nonverbális előadás erős videó- és hangeffektusokkal dolgozik.

A színészek már ebben a hatalmas összhangban is egyenrangú társakká, partnerekké válnak, egyenlővé, akárcsak a társadalomban a “gusztávok”, akik mind ugyanolyanok: ugyanaz az értékrend vagy annak hiánya, ugyanaz a szegényes véleményformálás, idealizmus, esendőség. Az egyenként megformált Gusztáv-figurák élete a tipikus gogoli kisembert is eszünkbe juttathatja. A kérdés pedig ott motoszkál: vajon valójában mennyire ártatlan, tényleg a körülmények áldozata Gusztáv?

A színészek halandzsanyelve, a mozgás, a gesztusok, maszkok, a képi megfogalmazás és az élő hangkulisssza  olyan összetett és részleteiben is aktív teret hoz létre, ahol ha a témát ismerjük is, ez a keret másképp fogalmazza újra a már ismert kérdéseket. A társadalmi és egyéni felelősségvállalás kérdését adják kézről kézre a Gusztávok, akik egy elmúlt rendszer szürke állampolgáraiként jelen idejű társadalmi kérdéseinkkel foglalkoznak.

Kezdhetek folytatódni

Petri György sorai hiába hatnak nyelvileg humorosan, tudjuk, minden szó pontosan kiválaszott, ott van, ahol lennie kell, és a kendőzetlen megmutatkozás, kimondás igénye, társadalmi és egyéni felelősségre vonás, súlyos gondolatok húzódnak mögötte. Pál András és Rozs Tamás Valcz Péter által rendezett estje nem csak Petri-szövegeket hozott, csellóval és anélkül, de hozta Petri környezetét, jellemét, s a költő iránti tisztelet és tisztelgés az, amely akár jókedvű dallamokká formálta sorait.

Nem nézők voltunk ezen az estén, hanem egy körúti söröző vendégei – az aldis zacskóval, kempingszékkel színpadra érkező Pál András mindenkit meg is kínált –, s Rozs Tamás is a nézők között ülve szólaltatta meg a 19. századi csellót.

Kezdhetek folytatódni

Pál András teljes azonosulása lenyűgözően építette egymásra a sorokat, s bár végig éreztük, de nem láttuk Petrit, nem őt láttuk, hanem az elmondott szövegek szereplőjét, ahogyan egy sör mellett beszél, nőről, múltról, szépségről, mely a hibákból táplálkozik, “megenyhülő sötétségről”, az unalomról és undorról, melyen keresztül méri a világot.

S ahogy közben az alkohol érzéketlenít, elaltatja az idegeket, melyek nem bírják elviselni a világot, a tompultságból élmények lesznek, egyre felszabadultabb szereplői születnek a soroknak, s így tényleg kirajzolódik előttünk egy alak, aki addigra már teljesen belakja körülöttünk a teret. S közben ugyanott vagyunk, ahonnan  – valójában hárman – elindítottak bennünket: ülve és figyelve.

(THEALTER 6. nap: Mit tennél, ha ma meghalnék?, Gusztáv a hibás mindenért, Kezdhetek folytatódni)

Fotók: Németh György