Thealter

Ki van a MASZK mögött?

2020-ban a THEALTER30 Fesztiválra készültünk.
Mi nagyon szeretnénk, ha lenne! Ami rajtunk múlik, megtesszük.
Addig is pillantsatok a MASZK mögé! Május 15-én induló napi sorozatunkban ismerjétek meg az elmúlt 30 év egy-egy kiváló MASZK mesterét!

 

Martinkovics Katalin Kavics

29 év – 207 nap. Évente nagyjából 1 hét az 52-ből.
Első ránézésre nem egy fényes mérleg, főleg, ha arra gondolok, hogy mennyi munkával, legyűrendő nehézséggel járt évről évre kibrusztolni magunknak ezt a néhány napot.
Mert nem az ölünkbe hullott, nem kiérdemeltük: megharcoltunk minden percéért.
Önző módon a magunk örömére, de végig hittünk benne, hogy ami nekünk jó, az másoknak is hasznos vagy örömet okoz.
Hogy minden évben megéri elveszni ebben az egy gyönyörű pengeél hétben.
Hogy minden évben sokunk számára erre az egy hétre jobb hely lesz a világ, és mindaz, amit beittak a pórusaink ez alatt a néhány nap alatt, segít kibírni a következőig.
Szeretném megköszönni mindenkinek – a felejthetetlen fellépőinknek határon innen és túl és még azon is túl, a ki- és összetartó kollégáimnak, az örökifjú önkénteseinknek, a csodálatosan befogadó és lelkes közönségünknek, a nélkülözhetetlen szegedi partnereinknek, mindazoknak, akik bármilyen formában kézen fogtak, segítettek, támogattak, lehetővé tettek –, mindazoknak, akik még velünk lehetnek és azoknak is, akik már nem, hogy felnőhettem és beleöregedhettem itt ebbe a felejthetetlen 207 napba.

 

 

Karagics Anna

A MASZK Egyesülethez, hivatalos keretek között, tavaly novemberben kerültem, így, szó, mi szó, idén lesz az első THEALTER-em. Mármint munkatársként. Nem munkatársként már hosszú évek óta rendszeres látogatója vagyok a fesztiválnak; hol előadást néztem, hol koncertet hallgattam, hol boldogítottam a volt és leendő kollégákat. Utolsó utáni pillanatban mindhiába jegy után kajtattam. Hivatásos sportolókat megszégyenítő ügyességgel, úgy tizenkettedik próbálkozásra sikeresen hazavittem Dávidot a bicikli hátsó ülésén. Borbély Évával életbevágóan fontos filozófiai diszkussziót folytattam a Szent György téri játszótér mászókájának tetején. Vagy nemes egyszerűséggel, többszörös minőségellenőrzést végeztem el egy érthetetlen körülmények közt kezembe akadt vajdasági barackpálinkán, Józsi szakszerű közbenjárásával.
Láttam sok emlékezetest, tanultam meghatározót, hallottam szívfacsarót. Várom az idént!

 

 

Révész Róbert

A THEALTER-be 92-93 tájékán csöppentem (zúgtam?) bele. A szerelem azóta is tart, és hiszitek vagy sem, ez a több mint 25 év teljesen összefolyik. Napi 3-5 előadást és egyéb programokat végigfotózol, filmet hívsz (a régi időkben), képkockákat válogatsz, leadod, megjelenik. Másnap ugyanez elölről, egy-két héten át, mint egy ámokfutás. Reggel kerülsz ágyba, délben “ébredsz”, aztán hajnalig megint dolgozol.
Lemegy a nézőtéri fény, egy pillanatra lebukik a fejed, fáradt és éhes vagy, de szívod magadba a kultúrát keményen, és ontod magadból a képeket keményen, mert a szakma az szakma. A fesztivál után 2-3 hétig kómában vagy, a bioritmusod a feje tetején. Minden évben megfogadod, hogy ez volt az utolsó, de májusban már valami bizsereg benned… Ahogy közeledik a megnyitó napja, egyre erősebbek a fesztiválelvonási tüneteid, remegsz, hogy kezdődjön már végre. És izgulsz, hogy vajon az idén is hozod-e a megfelelő formádat. Harmadnapra rájössz, hogy téged a Zisten is ide teremtett…

 

 

Fábián Zsolt

Úgy autókáztunk sokáig a családommal, hogy ha nagyobb épület (jellemzően malom, kúria, magtár) mellett mentünk el, akkor gyorsan rá kellett egyszerre mondani, hogy ez inkább színház, vagy kreatív cég főhadiszállása. Ez a két lehetőség volt, erre készültek, csak még várták gazdájukat, az igazi arcukat feltárót.
A régi zsinagógát kinyitni is ilyen volt. A Kass szállót is. Az Anna fürdő lezárt részét is. Előttünk meg az AudMaxot. De még egy uszály tetejét is elhúzni; a gyomrában ott volt egy Kása Béla fotókiállítás, és hát megnyitója volt, miközben a városra óriás vihar csapott le. Tető behúz, Béláék zenekara táncházat kezd, mi már csak a kicsavart fákat láttuk csodálkozva, amikor hajnalban feljöttünk a gyomrából.
Így jöttünk ki mindig egy-egy előadásról, rácsodálkozva, hogy mivé lett a világ kívül, mióta lehettünk bent, és vajon a világ kint vagy bent volt jobban. De amíg bent voltunk, mindig biztonságban voltunk.
Alázattal adtuk a fellépőknek a deszkát a lábuk alá, a fényt a testükre, a sötétet a nézőkre. Tudtuk és ma is tudják a dolgunkat: addig (ki)tartani, míg elkezdődik a darab. És bár egy gátlástalan, szélhámos, nagyképű és durva, ugyanakkor végtelenül cuki pasiként a MASZK és szókoholmányom, a THEALTER első évtizedén átrobogtam, a „dolog” komolyságán nem esett csorba. Ügy volt, ügy maradt: hát legyetek ti is ügyesek, barátaim!

 

 

Proics Lilla

Ahogy naplóm, másféle hozzáférhető emlékezetem sincs, úgyhogy meg nem mondom, mióta dolgozom itt, pláne, hogy összemosódik az azt megelőző időszakkal, amikor kulturális újságíróként beleszerettem, és kikönyököltem, hogy sűrűn írhassak beszámolókat innen. Az emberekhez és az általuk összeadott helyzetekhez kötődöm, az önkéntesekhez, a háttérszakemberekhez, a törzset alkotó nézőkhöz. És szentimentális jó érzéssel kísér az elsősegélynyújtás emlékezete, amikor a Via Negativa Balkán kapcsolat című előadásának egyik arra rászoruló (vagy azzal bolondozó) művészét a fesztivál elsősegélydobozát használva kötözhettem.

 

 

Payer Ferenc

Azt hiszem, 1993-ban voltam először a THEALTER-en egy Andaxínház előadással.
Azóta minden évben részt vettem a fesztiválon, vagy egy társulattal, vagy a SZASZSZ (Szegedi Alternatív Színházi Szemle) világosítójaként, de legtöbbször technikus voltam SANYI BÁ mellett. Rengeteg élményem és emlékem van, igazán nem is szeretnék kiemelni egyet sem. Mindig nagyon jól éreztem magam, mert remek a szervezés, kiváló a stáb, és szuperek az önkéntesek.

 

 

Zélity Dávid

Gimnazista koromban voltam először a Régi Zsinagógában előadáson, majd 2013-ban csatlakoztam a THEALTER önkéntes csapatához, ami annyira beszippantott, hogy 2018 óta már munkatársként veszek részt a fesztiválon. Legmeghatározóbb élményeim az önkéntes csapathoz kötődnek. A közösségi színpadtakarításokat (festék, művér feltakarítása, tőzeg, hungarocell golyók összegyűjtése), a kellékbeszerzéseket, a kisszínházi ügyeléseket, jegyárusításokat sosem felejtem. Az egyik előadást követően megtalált szívószálat valahol még máig őrzöm. A legmélyebb nyomot a Via Negativa Balkán kapcsolat című előadása hagyta bennem, amikor a Zsina színpadán megidézték Marina Abramovićot.

 

 

Koza Karolina

2003-ban jelentkeztem önkéntesnek a THEALTER-re és aztán évekig visszajártam, 2005-től még Angliából is. Leginkább a szálláslistával dolgoztam, de volt, hogy jegyet árultam, vasaltam, gyümölcsért és borért mentem a megnyitóhoz. Ezt szerettem. Egyszer színes szélforgókkal díszítettük fel a kerítést… A legviccesebb az volt, amikor úgy raktuk ki a borospoharakat az évfordulóra, hogy 20-at formázzanak az asztalon. A kínáló oldalról jónak tűnt, de a közönség feléről nézve kiderült, hogy 50-et csináltunk. Volt, hogy egy darabhoz szófa kellett, rákötöztük a kocsira az enyémet és vittük. Sokszor vendégeket is hoztam: volt, hogy heten jöttek Angliából. Úgy 2010 körül szippantott el végleg a szigetország.

 

 

Varga-Bogdanov Attila Szöszi technikus

Az első előadás, amin dolgoztam, 2008 nyarán lehetett. A Pedig én jó anya voltam című darab volt, a Csillag börtönben. Azóta is hol rendszeresen, hol alkalmanként segítem az előadásokat, évadokat.
Különösen kiemelni egy darabot sem tudok, minden darab, minden munka másért szerethető, de ami biztos, hogy nagyon jól érzem magam veletek, nagyon szeretek hozzátok járni dolgozni.

 

 

Gera Judit

Gimis korom óta nézőként, 2006-tól önkéntesként, 2017-től a stáb tagjaként zsinázok/thealterezek töretlen lelkesedéssel. Kedvenc fesztiváltevékenységeim közé a külföldi csoportok kísérése, a tolmácsolás és a jegyárusítás tartozik. Sosem felejtem el Balog Jóska körmönfont és lefordíthatatlan megnyitó beszédeit, a koppanóbogarakat az U-pavilonnál, a rózsaszín szlovén szörnyeket a Mars téri piacon, a Derevo előadásait, a kellékgyűjtő túrákat (100 db kaliforniai paprika, sok köbméter hungarocell, teleszkópos gongütő) és a csapatépítő színpadtakarításokat (agyag, vér, tőzeg, pezsgő).

 

 

Jászay Tamás

2000 körül nézőként, 2003-tól sokáig kritikusként. Itt tanultam meg a fesztivál üzemmódot: azt, hogy a feszes előadássorozatból kicsípjem, ami nekem fontos. Meg azt, hogy ne eltűrjem, hanem élvezzem a szokatlant, a furcsát, a bizarrt. Innen a folytatás: 2013 óta szakmai beszélgetünk, a Lilla meg én, ezen a nagyonszeretem képen is vele vagyok idétlen. Itt tanulom, hogyan lehet alkotóktól kérdezni úgy, hogy választ is kapjunk. 2014 óta a blog jr.-t szerkesztem és koordinálom. Itt tanulom, hogy ha már egy hete alvásevésivás nélkül talpon vagyok, akkor sem mondhatok nekik rossz mondatokat, de ők sem írhatnak azokat. Pár éve önkéntes művészeti tanácsadóként is közreműködöm, beleszólok-beleszólhatok abba, mi kerül színpadra. Itt tanulom meg praktikusan, amit elméletben nagyon tudok: hogy mit akar a néző, hogy mi mit akarunk, hogy ezt a két, egymástól annyira nem távol eső igényt hogyan lehet összesimítani. Szóval a lényeg: köztetek lettem én. Köszönöm.

 

 

Francia Gyula

“Francia Gyula vagyok” (THEALTER műsorfüzet, 1998)
1997-ben a THEALTER sajtóreferensként dolgoztam, majd kommunikációs igazgatóként és munkatársként 2001-ig voltam tagja a MASZK csapatának. Régi ismeretség: túl voltam egy Wozzeck (1992) meg egy Woyzeck (1994) előadáson, még dúlt az Aiowa-érzés, kiástak a Zsina-kertből, illatozott a Metanoia-levendula, jó volt Szegeden. Aztán egyik kezembe a legendás walkie talkie került, a másikba mobiltelefon. Rám ragadtak, bár időnként lecseréltem őket kormánykerékre, lapátra, pohárra, szikére, billentyűzetre, reszelőre, izraeli útlevélre, frizsiderre, faxgépre, kerámiaszobrokra, létrára, Tiszára, mindenféle kötelekre-kábelekre, táncpartnerre. Kaptam Marcsitól egy bringát (ellopták), Zsolttól (majdnem) egy Wartburgot, Balogtól egy verssort (elvirágzott), Kavicstól egy Zsinakulcsot (időnként ott aludtam meg betonoztam), Györgyitől sok mosolyt (Fesztiválmosoly), Sacitól sok türelmet és önkéntest, Szücsitől Sanyibát. Köszönöm.

 

 

Bodon Györgyi

1997 tavaszától dolgozom a MASZK Egyesületnél, főleg programokat szervezek, dolgozom a promóción és a külföldi partnerekkel tartom a kapcsolatot. Ennyi év alatt sok jó előadást láttam és sok jó emberrel találkoztam, mégis az egyik legkedvesebb élményem az, amikor egy hosszú percre bekerültem a szlovén Marko Mandić előadásába. Sosem rajongtam az “interaktív” színházért, ráadásul korábban láttam a darabot, így tudtam, mire számíthatok, be is ültem az egyik hátsó sorba egy biztonságos(nak tűnő) helyre. Erre kihez ment oda legelőször a nézők közül? Kit hívott fel elsőként a színpadra? Persze nem bántam meg a szereplést, sőt, ennek köszönhetően jóval bátrabb néző lettem 🙂

 

 

Dancsó Kovács Krisztián Szancsi

Kilencvenegy körül kezdtem. Zsinakulcs, kb. 20 centis negyedkilós valami. A karzaton a félévszázados guanó felszálló porán fénypászmát képez a meghatározhatatlan helyről betűző napfény. (Lejterjakab?, – érdekes, az angolban létezik a “Jacob’s Ladder” kifejezés is a felhők között áttűnő fénycsóvára. Godray, mondaná a gamer, de ekkor még Doom sincs.)
Kilencvenvalahányban Zsótér Sándor rendezi Hans Henny Jahnn III. Richárd megkoronázása című expresszionista drámáját*. Építészeti állványzat (szerintem ekkor kerül be először), betonacél háló a nézők fölött, vasbeton csatornaelemek, gumimatrac, szolárium, szalagosmagnó. Kuna Károly, Tímár Éva, Zarnóczai Gizella. Akrobatikus (tömeg)gyilkosságok. Visszük Zsámbékra. Furcsán átfordul a Zsina belső terének szakralitása a templomrom “külső körlet”-ében, még a hold is világít a felhők között. MGP nézi, jót ír. Akit érdekel, keressen rá, a mai napig érvényes.
*1997. július 23-24-27-28., a Szegedi Szabadtéri Játékok és a Szegedi Nemzeti Színház előadása

 

 

Sallai Aranka Saci

1995-ben csatlakoztam Nagy Marcsi meghívására önkéntes segítőnek a fesztivál szervezőcsapatához. Pár év után munkatársnak fogadtak, és hálás vagyok, hogy 2000-ig bábáskodhattam az egyesület rendezvényeinek megszületésében, a sok váratlan helyzet megoldásában. Meghatározó élmény, amikor a Móra Ferenc Múzeum elé kellett behajtási engedélyt szerezni Schilling Árpádék, a Krétakör Színház teherautójának. Szép emlék, ahogyan a viszonyom a THEALTER-rel segítő együttműködéssé vált egy jó ügy érdekében. Nagyon szerettem, ahogy a sok kis segítség révén, amit mi önkéntesek adni tudtunk, szépen állt össze egy jól működő rendszer, egy jól sikerült este, egy őszinte közösség.

 

 

Kovács Zoltán Maci operatőr

Addikció. Erős. 2012-ben kezdődött hivatalosan, de már harminc éve tart.
Ki szippantott be kit, az mára már mellékes. Voltam. Vagyok. Leszek. Volt. Van. Lesz.
Elsősorban az első sorban. Mutatom. Látom, lássátok! Érzem, érezzétek!
Öt percben ötven… vagy száz. Akár. A videós csapat. Ketten vagyunk, mint a kisujjam. Igen, két kisujjam van.
Melinda. Ö is függő. Szerintem itt mindenki az. Ez így van jól. Ettől működik.
Voltunk. Vagyunk. Leszünk.

 

 

Számel Judit

2002-ben kerültem a MASZK-hoz egy véletlennek köszönhetően. Egy barátom említette, hogy keresnek az irodába asszisztenst. Azonnal tudtam, hogy jelentkeznem kell. Soha nem felejtem el, ahogy Józsika csíkos pólóban interjúztatott. A többi már történelem 🙂
2004-ben Pestre költöztem, akkor megváltunk egymástól, de 2015-ig minden nyáron csatlakoztam a THEALTER csapatához pár hétre. Nem tudok kiemelni egy momentumot, mert minden percét imádtam, és minél nagyobb volt a kihívás, annál jobban élveztem.
Nagyon sokat köszönhetek a MASZK-nak, amiért a mai napig végtelenül hálás vagyok Kavicsnak, Györgyinek és Józsikának.

 

 

Fogarasi Zoltán Fogi

Összesen hat év: 2004-2006, 2018-2020. A MASZK-kal először 2004-ben találkoztam, amikor a Közép-Európa Táncszínház technikusaként a Szegedi Alternatív Színházi Szemlén adtunk helyszínt. Akkor három külön technikai stáb teremtett három fő helyszínt a fesztiválon. Szücsi, Sanyibá a helyi vagányok, Feri, Robi a MU Színház különítménye, Kondi és jómagam mint a KET stábja. Ez idő alatt igen jó, baráti kapcsolat alakult ki közöttünk, így amikor 2018-ban Sanyibá feltette a kérdést, hogy dolgoznék-e velük, boldogan mondtam igent. Két hatalmas élményt emelek ki a megszámlálhatatlanból. Az első mindjárt a legelején: 2004-ben, a fesztivál ideje alatt, a létra tetején állva jött a hívás: “Gratulálok, lányod született!” Székesfehérváron… Azonnal indultam, és életem végéig hálás leszek Payer Ferinek, hogy átvette a helyemet Szegeden. A másik a Mars téri U-pavilonnal kapcsolatos, ahol egy térben húztunk fel két színpadot. Az alumíniumkatlanban olyan meleg volt, amit talán azóta sem éreztem.

 

 

Petró Annamari

Tizenöt évesen eléggé izgága gyerek voltam, nem érdekelt semmi, csak a színház. A Hajnóczy utcában nőttem fel, a szüleim meg levittek a Zsinába: “Itt kaphatsz színházat!” A legelső önálló önkéntes feladatom az volt, hogy várnom kellett a beregszászi társulatot a Laposon és vigyáznom kellett az élő kellékeikre. Négy órát ültem és napoztam egy tyúkkal és egy kéthetes kismalaccal, és azon gondolkoztam, miért mondja mindenki, hogy színházban dolgozni nehéz, hiszen ez egy álommeló. A THEALTER önkéntes csapatába tartozni meghatározó élmény, azóta rengeteget tanultam, nevettem, kaptam, sírtam, szerettem, adtam, vettem – az elmúlt 19 fesztiválom során. Hiszem, hogy nemsokára a huszadik alkalommal is ott állhatok a megnyitón a gyümölcsös asztal mögött, hogy újra koccintsunk.

 

 

Duránszkai Zsolt

A 2000-es évek végén már egy lelkes kis csapat tagjaként élő rádióműsort készíthettem a Rádió Mivel a THEALTER Rádió számára a Régi Zsinagóga kertjében. 2011-ig “on air”, majd frekvenciánk megszűnése után pár éven át már csak az interneten. A legérdekesebb talán 2014-15 nyara, amikor a Belvárosi mozi emeletén voltak a Kritikus szekció beszélgetései. Megküzdöttünk a dél körüli 40-45 fokos meleggel, amiben gyorsan össze kellett állítani a rádiós technikát. Internetes stream plusz helyi hangosítás, majd a beszélgetés után lebontani a rögtönzött stúdiót és az eszközöket átszállítani a Zsinához. Ott ismét összeszerelés, majd onnan a műsor folytatása… Az elmúlt években a Kritikus szekció kitűnő csapatát igyekszem erősíteni. Immár fix helyszínen, délelőttönként a Zsinagóga kertjében készülnek a beszélgetések, videó- és hangrögzítéssel. Az anyagok visszakereshetők a fesztivál Facebook oldalán és Mixcloud csatornáján.

 

 

Nagy Marcsi

Óóó, a MASZK Egyesület….., még mindig tudom fejből a postafiók címét és a vonalas telefonszámot (hallom, hogy ezt lemondtátok, mintha az egyik otthonom tűnt volna el…..), pedig csak 1994-1995-ben ugrottam be pár hónapra segíteni az irodai munkát (Kavicshoz ekkor érkezett Máté).
Az emlékeim: rengeteg feladat (örökre megtanult, azóta is használatban tartott, még mindig működő megoldókulcsok), sok kapcsolat (szeretetáradatok, szeretetáradatok…), hatalmas pillanatok (bennem barázdákat vájó, mindig lejátszható sávok), de úgy gondolom sok-sok Barátotok így van ezzel, szóval bármi volt-van-lesz, folytassátok….
Ölelés,
Nagy Marcsi

 

 

Turcsányi István Sanyibá

1994-ben egy technikust kerestek, aki le tud világítani egy előadást, bevállaltam „hobbi” technikusként. Ez volt az Átkozott történet. Elvállaltam miért ne alapon, és itt ragadtam. Hat évig besegítettem ott, ahol éppen szükség volt hangosra, fényesre. 2000 környékén megkaptam a Zsinagógát, azóta ott élek a fesztiválokon. Lassan tíz éve már műszaki vezetőként is dolgozom.
A legkedvesebb élményem, emlékem? Nehéz lenne kiemelni egyet a 27 évből. Dolgozhattam rengeteg emberrel, csapattal, és mind szép emlék. Talán a legszebb, hogy itt ismertem meg a feleségemet, a most hét hónapos kislányom anyukáját, már 14 éve.

 

 

Dési András

A legeslegelejétől kezdtem a fesztiválon dolgozni (ha munka volt az), mondhatni az alapítók egyike vagyok, csak a többi alapító atyával és anyával ellentétben, aki hűen kitartott az ügy mellett, én hűtlenül tartok ki az ügy mellett: vagyis hamar meglógtam Szegedről, és távolról, tisztelettel és irigységgel figyelem az itt maradtakat, meg azt, amit évről évre létrehoznak.
Sok eufórikus pillanatra emlékszem, amit nem csak előadások váltottak ki, hanem az a fordított életmód is, amit egy hét fesztiválozás teremt. Előadás. Még egy előadás. Esetleg még egy. Azután némi klubélet. Az éjszaka mélyén kapatos cikkírás a(z egykor napilapként megjelenő) fesztiválújság számára. Hajnalban egy pendrive-val a zsebben séta a szerkesztőségbe. És a bóklászás haza már napfelkeltekor, keresztül a Széchenyi téren, hogy másnap újra kezdődhessen minden elölről. Na, ez a hajnali hazaút az igazi részegség. A fesztivál az ideális élet, hiányzik, amikor nincs.

 

 

Szabó Zsuzsi jegyfelelős

Thealter: 1998 óta minden nyáron. Felszabadít, felfrissít. Új arcok, új hangulatok. És egy ideje a régi kedvesek.
Fesztiváli kavalkád, kizökkent térből és időből. Helyszínek és feladatok, cikázunk. Ha szerencsénk van, akkor be tudunk ülni egy-két előadásra. Mindig van olyan, ami a lelkedig ér.
Kánikula, vizes palack, bicikli, por.
Esti ücsörgések, hűsölünk, megbeszélünk, mindent (bármit). Csapat. Jönnek-mennek, régiek és újak.
Nézők, jegyek, sorban állás, már elfogyott, de lehet, hogy. Hűségesek, visszatérnek. Mert nekik is jó: nyaralás ez szegedinek, nem szegedinek egyaránt.
Nekünk is, nekem is.

 

 

Fábián Barbara

A Szegedi Szabadtéri monumentális, csupaszerelem keretei közül Budapestig kellett szökni, hogy lélekben és munkában mégis visszatérhessek Szegedre, és immár tevékeny kontribútorként is megtapasztalhassam a THEALTER intimebb, undergroundabb, bőraláfészkelős fesztiválhangulatát. A budapesti Kortárs PRos 2018-tól segíti a Zsina körüli kommunikációt, ekkor kerültem a céghez, evidens volt, hogy engem, a szegedit lökjenek az ismerős mélyvízbe. Megható emlék a Grecsó Krisztián regényéből készült koprodukciós előadás, a Megyek utánad próbafolyamata, melyre mindig meleg szívvel fogok gondolni. Boldog vagyok, hogy részese lehettem.

 

 

Stadler Ferenc Stadi fénytechnikus

Ha jól emlékszem, 1997-ben dolgoztam először a fesztiválon, és azóta is, a mai napig rendszeresen részt veszek mindegyiken. Mindegyik fesztivál hordozott magával egy-egy kedves pillanatot. Nem tudnék kiemelni egyet sem. De a Régi Hungiban lévő előadások hangulatát nagyon szerettem.

 

 

Papp Melinda

2012 óta vagyok jelen a THEALTER Fesztiválokon mint a MASZK filmes stábjának tagja. Az én feladatom a szerkesztő-riporteri és vágói tevékenységek elvégzése. Emlékszem, amikor nyolc évvel ezelőtt landolt a postaládámban Kavics levele. Akkor is, és azóta is nagyon boldog vagyok, hogy a THEALTER az életem szerves részévé válhatott, és hogy ehhez a fantasztikus csapathoz tartozhatok.
Egy megható előadás: Tünet Együttes – Sóvirág
Egy csapat, akiket itt szerettem meg: k2 Színház
Egy jóféle interaktív darab: Nylon Group – Burok
Egy hely, ahol mindig jó lenni: Zsina kert
Egy szóval: KÖSZÖNÖM.

 

 

Balog József művészeti vezető

THEALTER és maszk és egyéb színházi dolgok, amelyek az idei esztendőben már harmincadik alkalommal mutatkoznak a szegedi nyárban, fesztiválformában, illetve a mutatkozást most éppen borogatja mindenféle külső erő, és ilyenkor érdemes a belső erőre támaszkodni, ami lehet ugyan a múlt, még inkább lehet a sok-sok száz valaha volt és leendő munkatárs, egy szoros és jó, állandó stáb és az éhség, ami a jelenvaló pillanatában megtörténő színházi születést minden más művészi momentumtól megkülönbözteti, hogy élő az élővel élőben találkozik, ha ezt elhiszem, ha ezt elhiszitek, akkor azok az egyéb színházi dolgok is tényleg elengedhetetlenül szükségesek lesznek, mint maszk és THEALTER.

 

 

Bencsik Márta

A hőskorban, a THEALTER első öt évében vettem részt a szervezésben. Nagy önbizalommal láttunk neki 1991-ben a fesztiválcsinálásnak. Az első évben még nagyon fapados módon működtünk, én intéztem a szerződéseket, a kifizetéseket is részben, volt, hogy a vasútállomáson kellett rendeznem a fellépő társulat honoráriumát. A legmaradandóbb élményem, amikor 1995 kora nyarán Balog Józsi és Fábián Zsolt Szentpétervárra küldött Nagy Marcsival, hogy leszervezzünk néhány színházat a két hónap múlva kezdődő fesztiválra. Hatékonyak és szerencsések voltunk, nagy találkozások születtek, és hoztuk az ACHE-t, a Formal Színházat.

 

 

Szűcs Gábor Szücsi

A második THEALTER fesztivál volt az első találkozásom a MASZK Egyesület csapatával. 2009-ig aztán rendszeresen részt vettem a technikai kivitelezésben. Egyik kedvenc sztorim a ‘95-ös fesztiválhoz fűződik. Ez volt az egyik legkiemelkedőbb a fesztiválok sorában, sok helyszínnel, nagy technikai és infrastrukturális, komoly szakmai kihívást jelentő feladatokkal. A megnyitó előtt egy nappal volt az utolsó egyeztetés a szervezők és a technikai stáb között. Úgy tűnt, minden adott a fesztivál tökéletes kivitelezéséhez. Indultunk volna haza, amikor az egyik technikus megkérdezte, hogy a Zsinagógában a darabhoz szükséges állványzat rendben van-e? „Nem.” – felelték a szervezők tágra nyílt szemekkel. Másnap 11 órára állt az állványzat. Ez a sztori is a „maszkos” csapat mindenkori profizmusáról szól. Arról, hogy nincs számukra lehetetlen.

 

 

Nyemcsok Éva Eső

amikor balog józsi felhívott, hogy írjak thealter-blogot, azt mondtam neki: de hát én nem is tudok blogot írni. azt mondta, de tudok. végül csináltam tíz évig. életem legkreatívabb napjai voltak minden évben. színházhoz nem értő, de a színházat szerető bloggernéző voltam jegyzetfüzettel, fényképezőgéppel, éjszakai biciklizésekkel, üldögéléssel a zsina udvarán. a több száz előadásból, amit végignéztem, számos van, amit még ma is viszek magammal. képeket, hangokat, zenéket, mondatokat, tekinteteket. azt, ahogy felnő egy színházi generáció. aztán még egy. egy rendszerváltás utáni 30 év mindig változó, de szabadságszeretetében és függetlenségében azonos korlenyomatát. a kicsit kívüllállók, a be nem tagozódók, a senki előtt nem hajlongók, a maguk útját járók reflexióit az aktuális világra. a thealter a rendszerváltás utáni magyarország kulturális szcénájának nagy túlélője. olykor egekig magasztalt, sokszor víz alá nyomott. de így vagy úgy, nyomot hagyott mindannyiunkban, és a virtuális, 30. születésnapi tortát nagyon sokan állhatjuk most körbe. és ez így lesz jól a következő harmincadiknál is.