Blog

Thealter

Kósa-Szigety Zsófia: Konzervhalak holtversenyben

Egyedül kitölteni a színpadot. Fenséges, mégis embertelen munka annyi ember sorsával magunkra maradni.

Totth Benedek regény-átdolgozásában, a Holtversenyben Katona Péter Dániel egy magába zárt, saját törvényei szerint élő közösség tragédiáját játssza. Az úszócsapat tagjai mind olyan kamaszfiúk, akiknek talán hiányzott az életéből a megfelelő mennyiségű anyai homlokcsók, és akik most kezdik tapasztalni, hogy ez a lemaradás már nem pótolható.

Agresszívak, brutálisak, vulgárisak. A bódulást keresik, egy kicsit kevesebbet akarnak hallani a világból. Drog nekik nemcsak a csík, a bélyeg, a bogyó, drog a víz, az erőltetett tempó és az edző bá állandó ordítása és pofonjai is.

Egyetlen színészben egyesül Kacsa, Bója, Zolika és a megnevezetlen mesélő, aki szintén résztvevője a történetnek.

Ismeretlen közeg számomra, de érzem, hogy amit látok, az sűrű, a végletekig feszült és nagyon mai. Kizsigereltség, ez jut eszembe először, az aktív végkimerülés, az idegek feszített tempója. Ez már nem a versenyről szól. Teljesíteni kell, megfelelni, de nem az eredmények miatt roppanunk össze, a hiányérzet tesz tönkre mindnyájunkat.

Nem tudjuk, mi hiányzik, és ez a tehetetlenség irányítja a cseperedő fiúkat. Ez a pótcselekvések indítéka, az agresszió melegágya. És mint minden drogból, ebből is egyre több kell, nagyobb adagban és intenzitásban.

A főszereplő narrátor egy alacsony, felfújhatós medencében összekuporodva fekszik, kicsit remeg. Mozdulni sincs helye. Nem úszó ő, egy túlfőzött konzervhal vergődik a hideg olajban. Nem tudja, mi történik vele, ha kiemelik a fémdobozból. Villára tűzik? Kukába dobják? Egy gourmet fogásnak lesz a díszeleme? Ki tudja. Abban már nem is gondolkodik, hogy egyszer a tengerben fog úszni. Fogságban született, a vadvizek megrémisztik. Jövőtlen emberkép.

(Átrium – Mentőcsónak Egység: Totth Benedek: Holtverseny – úszás egy részben)

Fotó: Lakatos Péter