Keresés
 
   
 

THEALTER 1999 / Július 25, Vasárnap

 

Előadás

Részletes információ

Oldal nyomtatása

Gordiusi Comó: Szemzô Tibor - Forgács Péter: Örvény

25. Vasárnap 21:00     Régi Zsinagóga

120'

Petô György mindenütt filmezett. Nemcsak a legszûkebb családi körben, hanem kint, a szabadban is, a munkaszolgálatban éppúgy, mint a Margitszigeten, a zsidóházban csakúgy, mint az intim hálószobában. [...] Egy egyszemélyes képi univerzum az eredmény, amely mintha a tartós robbanás állapotában lenne és egyfolytában tágulna. Minden meghitt, de közben idegenszerû is. Látom, amit látok ­ de mindenütt ott kísért a nem-látható.
Úgy hat ez a film, mintha homorú tükröt tartanának a nézô elé. S vele együtt a magyar történelem elé is. Közel hajolva minden irreálissá nô: az arc helyett annak hibái, a pörsenések, a mitesszerek, a pattanások, az árválkodó szôrszálak tolakszanak elôtérbe. [...]
A Horthy-korszak zsidótörvényeinek megzenésítése. A magyar történelem egyik legirracionálisabb eltorzulása a lehetô legirracionálisabb módon jelenik meg. Az egyik képtelenség (a zsidótörvény) egy másik képtelenségnek lesz kiszolgáltatva (a megzenésítésnek). Paradox módon azonban ettôl nem a képtelenség fokozódik, hanem váratlanul minden élesen pontos lesz.
Földényi F. László: Történelmi terápia filmen - részlet

,,AZ ÖRVÉNY" -- HANGANYAG ¶ ¶ 00:01:01 ¶ Pilinszky János hangja: (Merénylet) ¶ ¶ Megtörtént, holott nem követtem el. ¶ És nem történt meg, holott elkövettem. ¶ ¶ 00:01:15 ¶ zene indul, Narrátor: Szeged ¶ 00:01:26 ¶ Narrátor: Petô Gyuri ¶ 00:01:40 ¶ Narrátor: Petô György, a kvartett elsô hegedûse ¶ 00:02:30 ¶ Narrátor: 1937-ben vette a 8 mm-es filmfelszerelést ¶ 00:02:46 ¶ Narrátor: Szegeden élt ¶ 00:02:51 ¶ Narrátor: szegedi szépleányok ¶ 00:02:59 ¶ Narrátor: teniszezik, motorcsónakázik, a 30-as évek elején a turnézó énekes-táncos ,,Rosner" nôvéreket kíséri zongorán ¶ 00:03:18 ¶ Narrátor: gyakran felléptek Berlinben is ¶ 00:03:40 ¶ Narrátor: ujra itthon ¶ 00:04:17 ¶ Narrátor: a papa, Petô Ernô tôzsdés ¶ 00:04:36 ¶ Narrátor: 1936-ban, apja halála után, Gyuri átveszi a ,,Petô Bankházat", a szegedi osztálysorsjegy boltot ¶ 00:05:00 ¶ Narrátor: egy családi összejövetel, 1938-ban, Gyuri nagynénje, Krausz Henrietta 78. születésnapján ¶ 00:05:14 ¶ Narrátor: Sugár Sándor, az ünnepelt veje ¶ 00:05:20 ¶ Narrátor: Gyuri bátyja, Petô Laci, aki nemrégiben vált el ¶ 00:05:36 ¶ Narrátor: a sógor, Osváth Laci, a fôhadnagy úr és felesége Petô Rózsa, Gyuri nôvére ¶ 00:05:51 ¶ Narrátor: Sugár Sándor, Petô Rózsa titkos szerelme ¶ 00:06:00 ¶ Narrátor: Sugár Sándor és a mama, Petô Ernôné ¶ 00:06:15 ¶ zene indul, Énekhang: Ilyen körülmények között kötelessége a kormánynak, hogy a törvény alkotásával a gazdasági életben, és a szabad kereseti pályákon az egyensúlyt a zsidó és nem zsidó társadalmi rétegek részvétele szempontjából helyreállítsa. ¶ ¶ Narrátor az ének szünetében: 1938 ¶ ¶ Énekhang folyt: Kötelessége a kormánynak, hogy az egyensúlyt helyreállítsa. ¶ 00:07:50 ¶ Archiv hang: (Riporter): Az izraeliták ors zágos irodája, és a pesti Izraelita Hitközség elnökének beszéde a Revíziós Liga vigadói nagygyûlésén... (Stern): Nem kell hozzáhajolnom semmit...(Riporter): Nem kérem. (Stern): Tisztelt nagygyûlés! A fájdalom és a keserûség kér szót az én felszólalásomban is, amikor tiltakozást emelek az ellen a jogfosztás ellen, amely Pozsony, Kassa, és Óvár városaiban magyar testvéreinket érte. Meg akarják ôket fosztani nyelvüktôl, mert tudják, hogy nyelvében él a nemzet; el akarják venni iskoláikat, mert tudják, hogy ezekben az iskolákban szívja a fiatalság lelkébe ­ az elszakított területen is ­ magyarsága iránt való szeretetét. ¶ 00:08:34 ¶ zene halkan indul ¶ 00.09.05 ¶ Énekhang: A sajtókamara, úgyszintén a színmûvészeti és filmmûvészeti kamara, továbbá az ügyvédi, mérnöki, és orvosi kamarák tagjaiul zsidók csak olyan arányban vehetôk föl, hogy a számuk a kamara összes tagjai számának húsz százalékát ne haladja meg. ¶ 00.10.07 ¶ Narrátor az ének szünetében: Petô Rózsa 'árja párja' Osváth László, Magyar Királyi gyalogsági fôhadnagy ¶ ¶ Énekhang folyt.: Ebbe a húsz százalékba nem lehet beleszámítani: a hadirokkantat, a tûzharcost, továbbá hôsi halált halt szülônek gyermekét és a hadiözvegyet; Ebbe a húsz százalékba nem lehet beleszámítani azt, aki 1919 augusztus 1. napja elôtt tért át valamely más bevett felekezetbe. ¶ 00.11.23 ¶ Archiv hang: (Lambert): Hullo, National Broadcasting Company. This is H.S. Lambert calling from Budapest, Hungary. A city of just over a million inhabitant, about two hours by train from Germany, and three quarters of an hour from the frontier of Czechoslovakia. Budapest is perfectly calm, and as the rest of Hungary. I presume everybody knows that Hungary is directly involved in a solution of the Czechoslovak problem. I suppose after all that it has been happening nobody would deny that it is a problem. Now what is the history of this problem as far as it affects Hungary. We must go back 18 years to the Fourth of June, 1920 when Hungary was forced to sign a peace treaty. I say forced advisedly now. You will see where the Sudeten Germans live just along the German frontier and where about a million Hungarians live also just along the frontier in Czechoslovakia. If we can get all that settled in one, things would be very much more peaceful in the future for a long time to come. And that, I am pretty sure, is what everybody wants. That concludes my broadcast from Budapest, Hungary, and now I am turning you over to the National Broadcasting Company again. Good night everybody. ¶ 00.11.35 ¶ Narrátor: az angol rádió riportere tudósít Budapestrôl a Felvidék visszacsatolásakor: Itt H.S. Lambert beszél, Budapestrôl. A városban teljes a nyugalom, ahogyan az ország többi részében is. Magyarország közvetlenül részt vesz a Csehszlovák probléma megoldásában. Feltételezem, mivel mindazok után, hogy megtörtént, senki sem tagadná, a probléma létezését. Mi is az események háttere: 18 éve, 1920 június negyedikén, Magyarországot Békeszerzôdés aláírására kényszeríttették. Nem véletlenül használom a kényszerít szót. Láthatjuk, hogy miként szudétanémetek élnek a német határ mentén, ugyanúgy majdnem egymillió magyar él a csehszlovák határok közelében. Ha mindezt egyszerre rendezni tudnánk, a dolgok sokkal békésebbek volnának, éspedig hosszútávon. És most visszaadom a szót a londoni stúdiónak. ¶ 00:13:09 ¶ Énekhang: Zsidónak tekintendô az, aki az izraelita hitfelekezet tagja, ¶ 00.13.21 ¶ Narrátor az ének szünetében: gróf Teleki Pál ¶ ¶ Énekhang folyt: egyúttal a zsidó faji közösséghez is tartozik és természetes az is, hogy az izraelita hitfelekezethez való tartozás megszûnése nem eredményez változást az ehhez a faji közösséghez való tartozás tekintetében. ¶ 00.14.10 ¶ Narrátor: 1941-ben a magyar hatóságok 18.000 hontalannak minôsített kárpátaljai zsidót adnak át az SS-nek, amely az ukrajnai Kamenyeck Podolszkban végez velük. ¶ 00.14.56 ¶ Narrátor: a szeretô... ¶ 00.15.09 ¶ zene indul ¶ 00.15.24 ¶ Énekes: Elsô törvény, negyedik törvénycikk, az elsô paragrafusból: ¶ A jelen tôrvény alkalmazása szempontjából zsidónak kell tekinteni azt, aki ômaga, vagy akinek legalább egyik szülôje, vagy akinek nagyszülôi közül legalább kettô a jelen törvény hatálybalépésekor az izraelita hitfelekezet tagja volt, úgyszintén a felsoroltak a jelen törvény hatálybalépése után született ivadékait. ¶ ¶ A második paragrafusból: ¶ A törvényt nem lehet alkalmazni tûzharcosra, arra aki az ezerkilencszáztizennégy-tizennyolcadik évi háborúban hadifogságot szenvedett, akit a háborúban ezüst vagy arany vitézségi éremmel tüntettek ki. ¶ ¶ A törvényt nem lehet alkalmazni arra, aki legalább ötven százalékban hadirokkant, továbbá az ezerkilencszáztizennégy-kizennyolcadik évi háborúban hôsi halált halt személy özvegye vagy gyermeke. ¶ ¶ A törvényt nem lehet alkalmazni arra, aki az ezerkilencszáztizennyolc és tizenkilencedik évi forradalmak idején, az ezek ellen irányuló nemzeti mozgalmakban résztvett. ¶ ¶ A törvényt nem lehet alkalmazni a belsô titkos tanácsosokra, továbbá valamely tudományegyetem tényleges vagy nyugdíjas egyetemi tanára. ¶ ¶ A törvényt nem lehet alkalmazni arra, aki keresztény hitfelekezetnek tényleges vagy nyugdíjas lelkipásztora. ¶ ¶ A törvényt nem lehet alkalmazni arra, aki olimpiai versenyen bajnokságot szerzett. ¶ 00.19.35 ¶ Narrátor: 1939 szeptemberében a nácik és a szovjetek lerohanják Lengyelországot ¶ 00.19.49 ¶ Narrátor: Petô Gyuri 33. születésnapja ¶ 00.20.21 ¶ Archív hang (Horthy): A nemzet ôsi erényeibe vetett bizalommal üdvözlöm az országgyûlés tagjait. Ebben az ünnepi órában hálát kell adnunk a Mindenhatónak azért, hogy a most összegyûlt országgyûlés egy immár területben és népességben megnagyobbodott Magyarország törvényhozó testülete lehet. (Éljen, éljen!) Felhívom az országgyûlést, hogy törvényhozó munkáját történeti alkotmányunk szellemében (Éljen, éljen!), népünk ôsi erényeihez, és nemes magyar jogfelfogásunkhoz igazodva végezze (Úgy van!) az ezeréves nemzeti hagyományok (Úgy van!) és a korszerû szociális törekvések szellemében .... építse tovább a magyar állam sok vihart kiállott épületét! (Éljen!) ¶ 00.21.58 ¶ Énekes: Tisztviselôként vagy egyéb alkalmazottként zsidó nem léphet az állam, törvényhatóság, község, úgyszintén bármely más köztestület, közintézet vagy közüzem szolgálatába. Zsidó tanárokat, továbbá a zsidó községi jegyzôket, zsidó királyi ítélô bírákat és a királyi ügyészségek zsidó tagjait 1940 január elsô napjával nyugdíjazni kell ... ¶ 00.23.31 ¶ Narrátor: Petô mama és az unokák ¶ 00.23.40 ¶ Narrátor: 1940 április ¶ 00.23.43 ¶ Narrátor: Marika ¶ 00.23.57 ¶ Narrátor: 1940 nyara, légicsata Anglia felett ¶ 00.24:12 ¶ Archív hang: Mi ebben a szellemben (Hitler, Hitler!) ¶ 00.24.19 ¶ Narrátor: Éva, Bandi ¶ 00:24:24 ¶ Archív hang: Mi ebben a szellemben köszöntjük a mi nagy bajtársunkat, akivel négy éven keresztül együtt véreztünk a nem árják és vezéreik (Éljen!) Hitler! (Éljen, éljen!) (Hujj, hajrá!) A bajtársi tábor, a magyar fiatalság és az egész magyar társadalom nevében egy háromszoros éljennel: éljen, éljen, éljen!... ¶ 00.25.38 ¶ zene indul ¶ 00.25.40 ¶ Narrátor: Fricsay Ferenc karmester ¶ 00.25.55 ¶ Énekes: Zsidó nem lehet idôszaki lap felelôs szerkesztôje, kiadója, fôszerkesztôje, vagy bármily névvel megjelölt olyan munkatársa, aki a lap szellemi irányát megszabja. ¶ 00.26:30 ¶ Narrátor az ének szünetében: A Budapesti Nemzetközi Vásár ¶ 00.26.39 ¶ Énekes: Zsidó nem lehet színház igazgatója, mûvészeti titkára, dramaturgja vagy bármily névvel megjelölt olyan alkalmazottja, aki a színház szellemi vagy mûvészeti irányát megszabja. ¶ 00.27.08 ¶ ¶ Narrátor az ének szünetében: Rózsi ¶ 00:27:16 ¶ Énekes: Állami egyedáruság alá esô cikkek árusítására engedélyt zsidónak nem lehet adni. A zsidóknak kiadott ilyen engedélyeket öt év alatt meg kell vonni. ¶ 00.27:45 ¶ Narrátor az ének szünetében: Petô Gyuri és Lengyel Éva a Tiszánál ¶ 00.27:52 ¶ Énekes: Meg kell vonni. ¶ 00.27.59 ¶ Narrátor: Gyuri autója ¶ 00:28:16 ¶ Narrátor: a 'keménykezû' Lengyel Lajos, a neves szegedi bútorgyáros, Éva apja ¶ 00:28:25 ¶ Narrátor: Lengyel Lajos bútorgyári munkásai ¶ 00:28:37 ¶ Narrátor: Éva Pestre menekült apja terrorja elôl és diétás nôvérként helyezkedett el... ¶ 00:29:04 ¶ Narrátor: Andrásovits Nándor kapitány 1940. nyarán a magyar kormány tudtával, id. Antall József közremûködésével, az ,,Erzsébet királyné" fedélzetén hatszáz zsidót menekített Pozsonytól a Fekete tengerig ahonnan a Noemi Julia teherhajóval jutottak tovább Palesztinába. ¶ 00:30:13 ¶ Narrátor: Petô Laci fia, Janika, nagynénjénél, Rózsinál töltött egy-egy vasárnapot... ¶ 00:31:23 ¶ archív hang: (Rádió): A Kormányzó szózata. (Horthy): Köszöntöm Erdély visszatért országrészeit. Huszonkét évi keserves megpróbáltatás után valóra vált, amit hinni nem szûntem meg soha, egy percre sem (Éljen!) ¶ ¶ És most, mikor végre valóban itt állhatok a szabad Erdély szabad földjén, olyan mélyen meghat ennek a történelmi pillanatnak a nagyszerûsége, hogy érzelmeim kifejezésére alig találok méltó szavakat. Gondolatban ma itt van minden magyar. Ismerem az erdélyi fajt: kemény, ellenálló, küzdôképes tulajdonságait. Ezért teljes bizalommal tekintek az ott felnôtt ifjúságra is, kiket az új sorsforduló nagy nemzeti céljaink odaadó szolgálatára hívom fel, a magyar, egész Európa javára. (Éljen!). ... ¶ 00:33:12 ¶ Narrátor: Kiszombor, a 252/2 munkaszolgálatosok szállása a Selmeczi féle malomban ¶ 00:34:00 ¶ archív hang: (Karády Katalin énekel): Szememre nem jön az álom, rám borul az éji csend, vajon, hol jár most a párom, ó, én istenem. Hangos, víg muzsika tör rám a nyitott ablakon át, nem tudok vigaszt lelni, csak a szívem dalát. Az én szerelmem messze idegenbe' jár, több nap míg lapja ideér. Könnyesen olvasom, amit ír a lapon, nemsokára otthon leszek én. A búcsúcsókját ôrzi még a szám, amikor érte száll imám, tél ne légy túl hideg, nyár ne légy túl meleg, s jól vigyázz, én istenem reá. Zubbonyára, amikor útra kelt, egy ezüst fénylô szívet tûztem én, megkérném a jóistent, adjon... ¶ 00:34:18 ¶ Narrátor: Liebmann Béla fotómûvész ¶ 00:35:37 ¶ Narrátor: Kardos Bandi, akit négy évvel késôbb lelôtték ¶ 00:36:13 ¶ Narrátor: Liebmann Béla vezetésével szombaton a zsinagógába indulnak ¶ 00:36:42 ¶ Narrátor: három hónapos munkaszolgálat után szabadságon Szegeden ¶ 00:37:33 ¶ zene indul ¶ 00:37:41 ¶ Énekes: A törvény fenntartja azt az alapelvet, hogy zsidó a honvédségben fegyveres szolgálatot nem teljesíthet, hanem hadkötelezettségének kisegítô szolgálat teljesítésével tesz eleget. A törvény fenntartja azt az alapelvet, hogy zsidó a honvédségben fegyveres szolgálatot nem teljesíthet, ¶ ¶ Narrátor az ének szünetében: Petô György a század fürdôszobájában ¶ ¶ Énekes: hanem hadkötelezettségének kisegítô szolgálat teljesítésével tesz eleget. ¶ ¶ A kisegítô szolgálat az, amelynek területén a zsidók kiképzése a köz szempontjából hasznosítható, ahol aztán testi fegyelmezésük és erkölcsi nevelésük ­ remélhetôleg ­ a közre nézve nem kedvezôtlen eredménnyel elvégezhetô. ¶ 00:39:57 ¶ Énekes beszédhangon (nô): 1941. XV. Törvénycikk, a házassági jog módosításáról és védelmérôl. ¶ ¶ Nemzsidó és zsidó házasságkötésének tilalma. 9. Paragrafus: ¶ Nem-zsidónak zsidóval házasságot kötni tilos. Zsidó nônek külföldi állampolgárságú nem-zsidóval kötendô házassága nem esik a jelen paragrafusban meghatározott tilalom alá. A jelen paragrafus alkalmazásában zsidó az, akinek legalább két nagyszülôje az izraelita hitfelekezet tagjaként született, úgyszintén ­ tekintet nélkül származására ­ az, aki az izraelita hitfelekezet tagja. Az akinek két nagyszülôje született az izraelita hitfelekezet tagjaként, nem esik a zsidókkal egy tekintet alá, ha ô maga keresztény hitfelekezet tagjaként született és az is maradt, és emellett mind a két szülôje házasságkötésük idejében keresztény hitfelekezet tagja volt. (szünet) ¶ 00:41:20 ¶ Az ilyen személynek azonban nem csak zsidóval, hanem olyan nem-zsidóval is tilos házasságot kötnie, akinek egy, vagy két nagyszülôje az izraelita hitfelekezet tagjaként született. Az elôbbi bekezdés rendelkezéseit a házasságon kívül született gyermekekre is alkalmazni kell, ha ôt a természetes atya az anyakönyvvezetô elôtt, vagy köziratban magáénak elismerte, vagy az atyai elismerést a bíróság megállapította. (szünet) ¶ 00:42:01 ¶ Atyai elismerés hiányában a házasságon kívül született az a gyermek zsidó, akinek legalább egyik nagyszülôje az izraelita hitfelekezet tagjaként született. Az, akinek csak az egyik nagyszülôje született az izraelita hitfelekezet tagjaként, nem esik a zsidókkal egy tekintet alá, ha ô maga keresztény hitfelekezet tagjaként született és az is maradt, s emellett anyja a gyermek születése idejében keresztény hitfelekezet tagja volt. Zsidóknak a jelen törvény hatálybalépése után kötött házasságból eredô leszármazói is zsidók, tekintet nélkül arra, hogy a nagyszülôk mely hitfelekezet tagjaként születtek. A jelen §-ban foglalt tilalom megszegésével kötött házassága következtében a zsidókkal esik egy tekintet alá az is, aki keresztény hitfelekezet tagjaként született, és az is maradt, és emellett mind a két szülôje házasságkötésük idejében keresztény hitfelekezet tagja volt, és a nagyszülôi közül csak kettô született az izraelita hitfelekezet tagjaként. A jelen §-ban foglalt tilalom ellenére kötött házasságból született gyermekek is a zsidókkal esik egy tekintet alá... ¶ 00:43:06 ¶ archív hang: (németül): Adolf Hitler ... Sieg! (Heil!) Sieg! (Heil!) Sieg! (Heil!) ¶ 00:43:19 ¶ archív hang: (rádióbemondó): Kedves hallgatóink! Híreket mondunk. A Führer fôhadiszállásáról jelentik. A keleti arcvonalon támadó egységeink kemény küzdelemben súlyos csapásokat mértek az ellenségre. A Donyec térségében hadállásainkat kiegyenesítettük. A Luftwaffe egységei szünet nélkül bombázzák az ellenség felvonulási útjait.... ¶ 00:43:50 ¶ zene indul ¶ 00:44:00 ¶ Énekhang: A törvény fenntartja azt az alapelvet, hogy zsidó a honvédségben fegyveres szolgálatot nem teljesíthet, hanem hadkötelezettségének kisegítô szolgálat teljesítésével tesz eleget. A kisegítô szolgálat az, amelynek területén a zsidók kiképzése a köz szempontjából hasznosítható, ahol aztán testi fegyelmezésük és erkölcsi nevelésük ­ remélhetôleg ­ a közre nézve nem kedvezôtlen eredménnyel elvégezhetô. (45:43-ra a zene kihalkul) ¶ 00:45:42 ¶ Narrátor: Petô Gyuri jelent ¶ 00:45:51 ¶ Pilinszky János hangja: (Elég) ¶ A teremtés bármilyen széles, ¶ ólnál is szûkebb. ¶ Innét odáig. Kô, fa, ház. ¶ Teszek-veszek, korán jövök, megkésem. ¶ ¶ És mégis olykor belép valaki ¶ és ami van, hirtelen kitárul. ¶ Elég egy arc látványa, egy jelenlét, ¶ s a tapéták vérezni kezdenek. ¶ ¶ Elég, igen, egy kéz elég amint ¶ megkeveri a kávét, vagy ahogy ¶ ,,visszavonul a bemutatkozásból", ¶ elég, hogy elfeledjük a helyet, ¶ a levegôtlen ablaksort, igen, ¶ hogy visszatérve éjszaka szobánkba ¶ elfogadjuk az elfogadhatatlant. ¶ 00:47:03 ¶ Narrátor: Éva édesapja Lengyel Lajos bútorgyáros ¶ 00:47:12 ¶ Narrátor: a Klauzál téri 'Lengyel ház' Szegeden. A földszinten volt a bútoráruház és raktár, az emeleteken élt a család. ¶ 00:47:31 ¶ Narrátor: Éva édesanyja, Lengyel Lajosné, Paula, aki a neukircheni lágerban halt meg '44-ben ¶ 00:47:45 ¶ Narrátor: a menyasszony, Lengyel Éva ¶ 00:47:53 ¶ Narrátor: vôlegény, Petô György ¶ 00:48:22 ¶ Narrátor: Éva nôvére Gréti ¶ 00:48:32 ¶ Narrátor: Lengyel Vilma ¶ 00:48:38 ¶ Narrátor: Vilma férje, dr. Erdélyi Jenô ¶ 00:48:42 ¶ Narrátor: Lengyel Jenô, Éva öccse ¶ 00:49:45 ¶ Énekes, beszédhangon (nô): 1942, XV. Törvénycikk. A zsidók mezô-, és erdôgazdasági ingatlanairól. Átengedésre kötelezés, 3. paragrafus. Zsidót öszszes mezô- vagy erdôgazdasági ingatlanának ezek alkotórészeinek és tartozékainak, továbbá mezô- vagy erdôgazdasági ingatlanain lévô, vagy ezekkel kapcsolatos mezô-, vagy erdôgazdasági ipari üzemének és üzemi berendezésének tulajdonul átengedésére kell kötelezni. Zsidót kis- vagy nagyközség területén fekvô és az elsô bekezdés alá nem esô ingatlanainak átengedésére is kötelezni kell, kivéve lakóházat, a hozzátartozó és szükséges vagy szokásos mértéket meg nem haladó udvart és kertet. ¶ 00:51:31 ¶ Narrátor: Éva és Gyuri házzasságot kötnek a szegedi zsinagógában ¶ 00:51:48 ¶ zene indul ¶ 00:51:48 ¶ Énekes (férfi): Vétséget követ el és három évig terjedhetô fogházzal, hivatalvesztéssel és politikai jogai gyakorlatának felfüggesztésével büntetendô az a zsidó aki magyar honos tisztességes nem zsidó nôvel házasságon kívül nemileg közösül. ¶ 00:52:33 ¶ Narrátor az ének szünetében: Petô László, Dunába lôtték '44-ben ¶ 00:52:40 ¶ Narrátor az ének szünetében: Éva öccse Jenô, '44-ben Neukirchenbe deportálták ¶ ¶ Énekes folyt: Vétséget követ el és három évig terjedhetô fogházzal, hivatalvesztéssel és politikai jogai gyakorlatának felfüggesztésével büntetendô az a zsidó, aki magyar honos tisztességes nem zsidó nôt házasságon kívüli nemi közösülés céljára a maga vagy más zsidó részére megszerez, vagy megszerezni törekszik. ¶ ¶ Énekes (nô): Vétséget követ el és három évig terjedhetô fogházzal, hivatalvesztéssel és politikai jogai gyakorlatának felfüggesztésével büntetendô az a zsidó ¶ 00:54:07 ¶ Narrátor az ének szünetében: Éva bátyja Lengyel Kálmán, a neves Bauhaus-építész, a Dunába lôtték '44-ben ¶ ¶ Énekes (nô): aki magyar honos tisztességes nem zsidó nôvel házasságon kívül nemileg közösül. Aki magyar honos tisztességes nem zsidó nôt házasságon kívüli nemi közösülés céljára a maga vagy más zsidó részére megszerez, vagy megszerezni törekszik. ¶ 00:55:11 ¶ archiv rádióhang: Gyôrött 24, Kaposváron 24, Marosvásárhelyt 24.50, Nagyváradon 24.20, Nyíregyházán 24, Sopronban 24.50, Szegeden 24.30. ¶ 00:55:27 ¶ zene hallhatóvá válik, archiv rádióhang folytatólag: A másodrendû takarmányárpa száz kilogrammonként 1 pengôvel olcsóbb, mint az elsôrendû. Kopaszárpa az ország bármely feladóállomásán 32 pengô 60 fillér. A 45 kilogrammos zab Budapesten 26,50, Debrecenben 26, Kassán 25,50, Kolozsváron 26,50, Komáromban 26, Marosvásárhelyen 26,50, Miskolcon 25,50, Pécsett 25,50, Szegeden 26,50, Székesfehérváron 25,70, Szombathelyen 26,20. A kukorica. A szemes legfeljebb 25 százalék víztartalommal az ország bármely feladóállomásán 19.70. A szemes 14.60. ¶ 00:56:10 ¶ Narrátor: a mama, Lavicz Paliék a Tiszán ¶ 00:56:51 ¶ archív rádióhang: Az Anglia elleni harcban német harci repülôgépek a péntekre virradó éjszaka eredményesen bombázták Anglia déli partvidékeinek kikötô-berendezéseit. Brit bombázók mára virradóra az északnémet partvidék különbözô helységeinek lakónegyedeit támadták. A polgári lakosság körébôl néhányan áldozatul estek. A támadók közül sikerült négy angol bombázót lelôni. ¶ 00:57:25 ¶ archív hiradóhang: egyre gyarapszik a hadifoglyok száma. ¶ 00:57:48 ¶ Narrátor: Rózsi ¶ 00:58:04 ¶ Narrátor: Éva ¶ 00:58:32 ¶ Narrátor: Domán Pista ¶ 00:58:44 ¶ Narrátor: Bokor úr, a szegedi sajt-gyáros, aki nyakkendôben járt árkot ásni, '44-ben Kistarcsán verték agyon ¶ 00:59:09 ¶ archív rádióhang: Magyarország miniszterelnöke beszédet mondott a vitézek, tûzharcosok és nemzetvédelmi egyesülésének elsô ülésén. ¶ 00:59:14 ¶ Narrátor: Gyuri, barátokkal, Szegeden, 1942 márciusában ¶ 00:59:18 ¶ archív rádióhang: (Kállay Miklós): A nemzet lelkének, a lelkek rendjének az ôreinek kell lennünk, és kell lennetek. Ez a legnagyobb feladat, ami rátok vár, ez a legnagyobb kötelesség, amit teljesítenetek kell ma ebben az országban. A nemzet lelkében kell a rendet megôrizni, mikor a katona ottan a harcban rendet vág, akkor itten nekünk is kötelességünk a rendet fenn tartani, a ô részükre, a magunk részére, a becsületünk részére, a jövônk és mindnyájunk gyermekei részére. ¶ 01:00:02 ¶ Narrátor: a búcsúebéd Petôéknél, Gyuri munkaszolgálatosként Ukrajnába indul... ¶ 01:00:17 ¶ Narrátor: Osváth sógor, akeresztény rokon átvehette Gyuri boltját... ¶ 01:00:30 ¶ Narrátor: Sugár Sándort családjával a strasshofi lágerba deportálták '44-ben ¶ 01:00:40 ¶ zene indul ¶ 01:00:41 ¶ Narrátor: 1942 kora nyár, (Éva a zsinagógánál.) ¶ 01:00:48 ¶ énekhang (ffi): Sem közlekedés, sem szállítás céljára személygépjármûvet, személyautót, motorkerékpárt, géperejû bérkocsit nem használhat. ¶ 01:01:29 ¶ Narrátor: 1942 nyarán Petô György is a voronyezsi frontra került az ötvenezer zsidó munkaszolgálatos egyikeként. Megmenekülését bolti szolgájának köszönhette, aki az 1943 januári visszavonuláskor fölvette teherautójára az út mentén fagyoskodó gazdáját. ¶ 01:01:52 ¶ énekhang (nô): A jelen rendelet hatálybalépésétôl kezdôdôen minden hatodik életévét betöltött zsidó személy ­ nemre való tekintet nélkül ­ köteles házon kívül felsôruhadarabjának bal részén sárga színû, hatágú csillagot viselni ... ¶ 01:02:30 ¶ Narrátor: Janika és Marika 1944-ben, egy budapesti zsidó házban haltak meg, a bombázás során ¶ 01:02:48 ¶ Narrátor: Gyuri mamáját Auschwitzban gyilkolták meg ¶ 01:03:02 ¶ Narrátor: 1943 szeptember Éva áldott állapotban. 1943 október 3-án születik meg fiuk, Petô Andris. Andris '44 ôszén halt meg a neukircheni koncentrációs táborban ¶ 01:03:31 ¶ énekhang (két férfi, quasi kánon): A jelen rendelet hatálybalépésétôl kezdôdôen minden hatodik életévét betöltött zsidó személy ­ nemre való tekintet nélkül ­ köteles házon kívül felsôruhadarabjának bal részén jól láthatóan tízszer tíz centiméter átmérôjû szövet, selyem, vagy bársonyanyagból készült kanárisárga színû, hatágú csillagot viselni. ... ¶ 01:05:10 ¶ zene indul: ¶ 01:05:15 ¶ énekes (ffi): A tízezernél kisebb létszámú községekre vonatkozóan a törvényhatóság elsô tisztviselôje akként rendelkezhetik, hogy a zsidók kötelesek záros határidô alatt az általa kijelölt városba átköltözni. A törvényhatóság elsô tisztviselôje a városokra vonatkozóan akként rendelkezhet, hogy a zsidók a városnak csak meghatározott részeiben, illetve meghatározott utcákban, esetleg kijelölt házakban lakhatnak. A törvényhatóság elsô tisztviselôje a zsidóknak meghatározott városrészben történô elhelyezésével kapcsolatban azt is elrendelheti, hogy a nemzsidó személyek a zsidók részére kijelölt városrészbôl kiköltözzenek. ¶ 01:08:13 ¶ énekes (ffi) folyt: A megkülönböztetô jelzés viselésére köteles zsidónak nyilvános fürdôben megjelenni nem szabad. Nyilvános fürdôben megjelenni nem szabad. ¶ 01:09:38 ¶ zene vége ¶ 01:09:44 ¶ Narrátor: Munkács ¶ 01:10:04 ¶ Narrátor: csak egy kordon jelzi a zsidó városrész határát ¶ 01:10:20 ¶ zene indul ¶ 01:10:44 ¶ énekhang(ffi): A megkülönböztetô jelzés viselésére köteles zsidónak nyilvános fürdôben megjelenni nem szabad... ¶ 01:11:02 ¶ archív hiradóhang: Megkezdték a zsidó irodalmi termékek megsemmisítését.01:11:04 ¶ énekhang(ffi): A kormánybiztos. ¶ a be nem jelentett, vagy az elrejtett mûtárgyak felkutatása végett, továbbá szükség esetében a szoros zár alá vett, vagy az átszállított mûtárgyak hatékonyabb megôrzése céljából más hatóság közremûködését is igénybe veheti, más hatóság közremûködését is igénybe veheti. ¶ 01:11:16 ¶ archív hiradóhang: Vitéz Kolozsvári Borcsa Mihály államtitkár, a sajtóügyek kormánybiztosa dobta az elsô zsidó könyvet a zúzdába... ¶ 01:12:47 ¶ Narrátor: Ilonka levele Rózsihoz, 1945 május 19.-én, a theresienstadti lágerból: ¶ ¶ ,,Drága Rozál! ... Zsenikét Strasshofban láttuk utoljára, ahonnan a Bécs melletti Altesheimbe szállították. Évát meg a kis angyalt is ott láttuk utoljára, nem tudom hová vitték Ôket. Sándor és Miklós a fertôtlenítôben dolgoznak ..." ¶ 01:13:18 ¶ archiv hang: (Pilinszky János: Költemény) ¶ ¶ Nem föld a föld. ¶ Nem szám a szám. ¶ Nem betû a betû. ¶ Nem mondat a mondat. ¶ ¶ Isten az Isten. ¶ Virág a virág. ¶ Daganat a daganat. ¶ Tél a tél. ¶ ¶ Gyûjtôtábor a körülhatárolt ¶ bizonytalan formájú terület. ¶ ¶ 01:13:57 ¶ Narrátor: Éva túlélte a lágert, Gyuri visszatért a szovjetfogságból ... ¶ ¶ ¶ 1946 októberében megszületett Kati lányuk ... de ez már egy következô történet.

ének

Fodor Ildikó, Kéringer László

narrátor

Bálint István

karmester

Szemző Tibor

 
Az oldal tetejére
 

2018 THEALTER

Impresszum    Oldaltérkép    Adatvédelmi elveink   Bejelentkezés   Regisztráció