Keresés
 
   
 

THEALTER 2010 / Július 16, Péntek

 

Előadás

Részletes információ

Oldal nyomtatása

Kosztolányi Dezső Színház – Urbán András Társulata (Szerbia) – Tolnai Ottó: A kisinyovi rózsa – avagy Manhattan

16. Péntek 19:00     Régi Zsinagóga

90'

„a nagy művészethez is kevesebb kell
majdhogynem semmi
de az valahogy kell
azt valahogy ki kell bírni
azt valahogy ki kellene bírni”
(Tolnai Ottó: Vinkler Madár című festménye alá)

Játszódik a Green Doorban, Palicson, egy Tolnai-felolvasáson, ahol Kosztolányi Dezső (Színház) átbukik, átesik a Tolnai Lexikon kartonfedelén, úszás, úszás… via Chicago…

Urbán Andrással, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház igazgató-rendezőjével 2003 óta működik együtt a MASZK Egyesület, a közös munka eredményeképp eddig 8 előadás jött létre, amelyek közül több itthon és külföldön is rangos fesztiváldíjakban részesült. Legújabb produkciójuk a hetvenéves Tolnai Ottót köszöntő 20. THEALTER fesztivál felkérésére készült, a költő legújabb, A kisinyovi rózsa című versétől inspirálva. A társulatnak ez a harmadik Tolnai-adaptációja a MASZK Egyesülettel együttműködésben.

Urbán András tavaly Jászai Mari-díjat kapott kiemelkedő színművészeti és színháztudományi tevékenységéért, az idén pedig Párhuzamos Kultúráért Díjban részesült a Mediawave fesztivál gazdája, a Mediawave Alapítvány részéről, valamint a Híd c. irodalmi folyóirat Vajdasági Magyar Művészeti Díját is átvehette.

író: Tolnai Ottó
szereplők: Béres Márta, Erdély Andrea, Mészáros Árpád, Mészáros Gábor, Buza Ákos, Mikes Imre Elek
dalok, zene: Mezei Szilárd
munkatársak: Úri Attila, Úri Szűcs Szilvia
rendező: Urbán András

www.kosztolanyi.org

Tolnai Ottó A kisinyovi rózsa című poémája a THEALTER fesztivál ideje alatt jelenik meg, a MASZK Egyesület és a Factory Creative Studio Kft. közös kiadásában!

Az előadás a MASZK Egyesület felkérésére és támogatásával készült.

Produkciós partner: Kosztolányi Dezső Színház (Szabadka)
Támogató: NKA Színházi Szakkollégium, Szülőföld Alap
A vendégjáték támogatója: Szeged MJV Önkormányzata


Kritikák:
Magyar Szó
Irodalmi Jelen

Az előadást támogatta:

Szeged MJV Önkormányzata

Nemzeti Kulturális Alap

A galéria megtekintéséhez kattintson a képre
 
Az oldal tetejére
 

2010 THEALTER

Impresszum    Oldaltérkép    Adatvédelmi elveink   Bejelentkezés   Regisztráció