Keresés
 
   
 

THEALTER / Hírek

 

Hírek

 

 
 Összesen: 11 hír hír / oldalra:   
 1/3 oldalra « Előző Következő» Ugrás közvetlenü a(z):   

Köszönjük!!

A THEALTER szervezői nevében - Tolnai Ottóval együtt - nagyon köszönjük nézőinknek, hogy eljöttek, az érdeklődőknek, hogy érdeklődtek, fellépőinknek, hogy új élményeket adtak, önkénteseinknek, hogy mindenben segítettek, és támogatóinknak, hogy támogattak bennünket!!

2010.07.26.

forrás: MASZK

Aki szegény, legyen még legszegényebb?

Hogy látja a helyzetet egy, a szcénát ismerő újságíró, kurátor - Tompa Andrea jegyzete.

"A sajtótájékoztató után, mint egy drámában, érkezik a hír, hogy a tárca honlapján közzétett nyilatkozat szerint a tárca „keresi annak a megoldását, hogy az Előadó-művészeti Tanács által felterjesztett döntési javaslatban foglalt támogatásoknak legalább a felét még 2010-ben megkapják a nyertes VI. kategóriába besorolt szervezetek".
A támogatás „legalább a fele" nyilvánvalóan veszélybe sodorja a befogadó intézmények működését, amelyek máris azzal a gonddal küzdenek, hogy meg tudnak-e nyitni szeptemberben. A nagyobb társulatok pedig széthullhatnak, mert az ő működésük a társulati lét volna. A „kicsiket", a pár fős, vagy egyszemélyes csapatokat-alkotókat fogja legjobban érinteni a megvonás, hiszen ők valószínűleg kihullanak a rostán, akár semmilyen támogatás sem kapva (bár természetesen nem tudni, hogyan oszlik majd szét a kevesebb pénz). Alternatíva lehet egyes, külföldön sikeres társulatoknak és alkotóknak, hogy elmennek külföldre, a befogadó helyek viszont reménytelen helyzetbe kerülnek."

Az írás teljes terjedelmében a szinhaz.net-en (a Színház folyóirat honlapján), a kialakult helyzetről interjúk is találhatók az oldalon itt.

2010.07.24.

forrás: MASZK

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium sajtóközleménye

"A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Kultúráért Felelős Államtitkársága megvizsgálta a kialakult helyzetet és keresi annak a megoldását, hogy az Előadó-művészeti Tanács által felterjesztett döntési javaslatban foglalt támogatásoknak legalább a felét még 2010-ben megkapják a nyertes VI. kategóriába besorolt szervezetek."

A sajtóközlemény teljes szövege a minisztérium honlapján, kitekintés az index.hu-n, szegedi vonatkozások a delmagyar.hu-n, egy lehetséges jövőkép pedig fesztiválblogunkban.

2010.07.24.

forrás: MASZK

Helyzetjelentések

Bajban, információ és támogatás nélkül a VI-os kategória. A probléma a MASZK Egyesületet és a THEALTER fesztivált is érinti. A BESZT és a FSZSZ sajtónyilatkozata.

A BESZT és a FSZSZ sajtónyilatkozata


    


Egy tizenkilenc éve működő előadó-művészeti struktúra az összeomlás szélén
A döntés hiánya miatt az összes szervezet csőd közeli állapotba került.

Az Előadó-művészeti Törvény alapján a VI-os kategóriába sorolt független társulatok 2010-es működési támogatásáról született döntést 2010. június 14-ig kellett volna nyilvánosságra hozni.
A VI-os kategóriába 108 regisztrált szervezet tartozik, mely szervezetekben 2 000 művész és művészeti munkatárs dolgozik. Ez a kategória gyakorlatilag a teljes független előadó-művészeti szférát lefedi (a teljesség igénye nélkül: Bozsik Yvette Társulat, Frenák Pál Társulat, Szegedi MASZK, Merlin, Mu Színház, Pintér Béla Társulata, Stúdió K, Szegedi Kortárs Balett, Szkéné, Tűzraktér, Zsámbéki Színházi Bázis......).
A VI-os kategóriába tartozik a kortárs táncélet 90 százaléka.
A VI-os kategóriába tartozó szervezetek évente 6 000-nél több előadást tartanak, mely előadásokat 1.2 millió néző látogat.
A VI-os kategóriába tartozó színházak, táncegyüttesek és bábszínházak a magyar kulturális élet külföldi megjelenésének meghatározó szereplői.
A VI-os kategóriába tartozó szervezetek 2010-es működési támogatására a szakmai kuratórium június 2-án megtette javaslatát, de a miniszteri döntés a mai napig nem született meg.
A döntés hiánya miatt az összes szervezet csőd közeli állapotba került. 2 000 munkatárs egzisztenciája és munkája van veszélyben, 2 000 munkatárs jelentős része 3 hónapja nem kapott fizetést. A társulatok és színházak mostanra már kezelhetetlen tartozásokat halmoztak fel. Fesztiválok indultak és indulnak e pillanatban is ismeretlen finanszírozási háttérrel. A helyzet kilátástalan.

A színházak támogatásának finanszírozási struktúrája
Állami fenntartású színházak támogatása 9 milliárd Ft.
Önkormányzati fenntartású színházak támogatása
- önkormányzati keretből 10 milliárd Ft.
- minisztériumi keretből 13 milliárd Ft.
-------------------------------------------------
Összesen: 32 milliárd Ft.

A VI-os kategóriába tartozó színházak az Önkormányzati színházak minisztériumi támogatásának 10%-át kapják, ami 1,3 milliárd Ft, mely összeg a teljes színházi struktúra támogatásának 3,8 %-a.

A VI-os kategóriába tartozó színházak néhány külföldi megjelenése a több százból:
Avignoni Fesztivál - Mozgó Ház Társulás
Berlin - Szputnyik Hajózási Társaság, Élőkép Társulat Maladype Színház
Edinburgh Fesztivál - Bozsik Yvette Társulat (háromszor), Merlin (háromszor), Artus
Kairói Nemzetközi Fesztivál - Artus (kétszer), Finita la Commedia, Juhász Kata, Közép Európa Táncszínház
Párizsi Őszi Fesztivál - Pintér Béla és Társulata
Pritthvi International Festival (India) - Merlin
Szarajevo Nemzetközi Fesztivál - Tünet Együttes, Közép Európa Táncszínház
Theatertreffen, Berlin - Szputnyik Hajózási Társaság
Theater der Welt - Pintér Béla és Társulata
Unidram Fesztivál  -  Frenák Pál, Hólyagcirkusz, Finita la Commedia

A VI-os kategóriában dolgozó művészek több  mint 160 állami kitüntetéséből Kossuth-díjat Bozsik Yvette, Csákányi Eszter, Jeles András, Juronics Tamás és Markó Iván kapott.
A VI-os kategóriában működő befogadó helyek és társulatok olyan produkciókat hoztak létre az elmúlt években, melyek lehetőségeket adtak független és társulati rendszerben működő művészek együttműködésére. Hisszük, hogy az „átjárás" a kommunikáció, az együttműködés ma a legfontosabb feladat a magyar színházművészet jövője szempontjából.
Ez a terület a magyar kultúra megkerülhetetlen része. Nem sorvadhat el!

Budapest, 2010. július 15.

A témával foglalkozó cikksorozat a szinhaz.net-en található, megszólal Bozsik Yvette, Pintér Béla, Mihályi Gábor, Szögi Csaba, Vidnyánszky Attila és Magács László.

2010.07.23.

forrás: MASZK

Tréning

Barna Gábor Botond vezetésével újra ingyenes mozgástréning a fesztiválon!

Érzékelés  - bevezetés a fizikai és mozgástréning módszerébe

2010. július 19-24. (hétfő-szombat)
naponta 11-14 óráig, Pinceszínház (6720 Szeged, Dugonics tér 2., az udvarban)

Tréningvezető: Barna Gábor Botond

Munkaeszközünk elsősorban a test, mint fizikai jelenség. Hús, vér és csont. Egyedül a térben, önmagában jelentés nélkül. Akár a papírra vetett betű.
A tréning során többek között belső képekkel és Tolnai Ottó-szövegekkel foglalkozunk, s kísérletet teszünk arra, hogy ezek segítségével „központozzuk” a teret, mint színházi közeget. Különböző gyakorlatokon keresztül próbáljuk tudatosabban felfogni, érzékelni és használni a saját fizikai létünket és a körülöttük lévő tér elemeit. Megpróbálunk átjárhatóságot teremteni a tárgyilagosság és a szubjektivitás, az észlelés és a fikció között.
Az intenzív fizikai tréning lehetőséget teremt a színész számára, hogy képzeletét kreatív módon használja fel, alkotóerejét fejlessze, és ezek segítségével olyan új területeket fedezzen fel önmagában, melyeket hasznosítani tud későbbi munkáiban.
(Barna Gábor Botond)

 
Jelentkezés, tudnivalók:
 Az 5 alkalomból álló tréningre elsősorban egyetemisták, főiskolások jelentkezését várjuk.
Jelentkezni lehet: előzetesen a czenezoltan@t-online.hu e-mail címen, vagy személyesen július 19-én, hétfőn 10 órakor (!) a helyszínen (Pinceszínház), mely egyben az első tréning időpontja.
Maximális létszám: 12 fő!
Túljelentkezés esetén, az első napon 10-11 óráig előválogató lesz, bemutató óra formájában.

A tréningek során egy 20-25 perces performansz születik, amelyet a résztvevők be is mutatnak a közönségnek július 24-én, szombaton 11 órakor, a Pinceszínházban, a THEALTER fesztivál keretében.
A tréningekre megfelelő öltözet (kényelmes tréningruha, cipő) szükséges.
A részvétel díjtalan!

2010.06.29.

forrás: MASZK

 Összesen: 11 hír hír / oldalra:   
 1/3 oldalra « Előző Következő» Ugrás közvetlenü a(z):   
a lap tetejére
 

2010 THEALTER

Impresszum    Oldaltérkép    Adatvédelmi elveink   Bejelentkezés   Regisztráció