Keresés
 
   
 

THEALTER / blog jr.

 

Webnapló

 

 

Balázs Nóra: Megtörni a csendet

2017.07.23.

A szegedi Homo Ludens Project előadására az éppen felújítás alatt álló Új Zsinagóga mellett vezet az utunk. Az én döbbenetem a kert kivágott fái miatt még új, bármilyen jól látható is így az impozáns épület, vagy bármilyen szép is lesz majd pár év múlva az újraültetett kert. A fák kivágása számomra kegyetlenség, ami elszomorít. Útközben arról beszélgetünk, mekkora lehet ma a szegedi zsidó hitközség, rendszeresen tartanak-e vallási alkalmakat, és milyen szerepe lesz majd a megújuló épületnek a város életében.




A ZUG művészeti tetthely fél-alagsori termében fehér padlócsempe, kétoldalt székek – belépve egyből azon gondolkodom, mennyire nem színházi tér ez, hanem egy új, lehetőségekkel teli kontextus. A KZ-oratórium kezdete is mintha ezt ígérné, egy friss nézőpontot: a három színre lépő játékos kvázi-civilben beszélget háborúról, aktivizmusról, meg a csupán elméleti vitatkozás értelmetlenségéről.



A fesztivál műsorfüzetét böngészve csak később jövök rá, hogy a „civil” jelenetekben használt nevek valóban szintén valamiféle szerepnevek voltak. Amikor aztán hármójuk közül a „tettek embere” szögesdrót-imitációkkal és szalmazsákokkal kezdi berendezni a teret, gyanút fogok, a helyzet kezd veszélyesen valaminek az illusztrációjává válni. A csíkos sapkák előkerülése végleg bezárja az értelmezési lehetőségeket: Pilinszky szövegét itt sajnos visszavonhatatlanul rabok szájából fogjuk hallani.




Miközben a gyönyörűen fájdalmas mondatokat hallgatom, Adorno gondolata jut eszembe, aki szerint a holokauszt után nem lehet többé verset írni. Az is felmerül bennem, vajon milyen színházi eszközökkel lehetne érvényesen beszélni koncentrációs táborokról? Heller Ágnes írja egy tanulmányban, hogy az Auschwitz racionalizálhatatlan borzalmát körülvevő sokféle csöndet – költészettel is – megtörni kötelességünk. (Heller Ágnes: Lehet-e verset írni a Holokauszt után?, in: Heller Ágnes: Auschwitz és Gulág. Múlt és Jövő, Budapest, 2002) Azon gondolkodom, hogy a Homo Ludens Project előadása akkor működne számomra, ha az alkotók jobban bíznának az általuk választott költészet erejében, és a nézők képzelőerejében. Mert a lágerek borzalmának irracionalitása sem szögesdróttal, sem vassal, sem rabruhával nem ábrázolható.

(Homo Ludens Project – MASZK Egyesület: KZ-oratórium)

Fotó: Thealterphoto2017


a lap tetejére
 

2017 THEALTER

Impresszum    Oldaltérkép    Adatvédelmi elveink   Bejelentkezés   Regisztráció