Keresés
 
   
 

THEALTER / blog jr.

 

Webnapló

 

 

Elefánti Emma: A Biblia éve

2017.07.27.

A legnagyobb klisék egyike azzal indítani egy szöveget, hogy az emberiség manapság gyökértelen életet él. Mégis, kell, hogy legyen valami oka annak, hogy három napon belül ez már a második előadás, ami a zsidó-keresztény vallás nézeteihez és legkorábbi gyökeréhez, a Bibliához nyúlik vissza.

Keressük az Istenünket: kielégítő magyarázatunkat a világ működésére. A huszadik század óta keringünk körülötte, próbálunk szagot fogni, rátapintani legalább egy apró részletre, de nehéz a feladat, és nagyon sokféleképpen is sikerül.



Harsányi Attila ezen az egy előadáson belül is több megközelítést mutat fel, de mind közös abban, hogy Istent nagyon is halandó figuraként mutatja be. Komoly businessman, olyan ember, aki megengedheti magának, hogy felesége és szeretője mellett luxuskurvákkal töltse az idejét, a házakról, sportkocsikról már nem is beszélve. Tehát az általunk felállított társadalmi rangsor tetején áll, a legtöbb ember valószínűleg megbecsülné.

Mellette ott van a gátlástalan, buja, furcsán affektáló szónok, akit viszont a legtöbben megvetnének. És mégis: amit mond, támadhatatlan. Hogy a világban jelen lévő értelmetlen szenvedés kizárja egy igazságos, bölcs Isten meglétét. (Nemes Nagy Ágnes szavaival élve: léte nem tudományos, hanem erkölcsi képtelenség.)



Keressük tehát az Istent, de végül őt nem találjuk meg. Megtaláljuk viszont azt a csodát, hogy Harsányi Attila sok, modern világra jellemzően folyamatosan pózoló figurája a szerepváltások közben eltűnik, és néhány pillanatra felbukkan mögülük az ember.

(Aradi Kamaraszínház – MASZK Egyesület – Bakelit Multi Art Center: Sex, drugs, gods & rock'n'roll)

Fotó: Thealterphoto2017



a lap tetejére
 

2017 THEALTER

Impresszum    Oldaltérkép    Adatvédelmi elveink   Bejelentkezés   Regisztráció