Keresés
 
   
 

THEALTER 2017 / Július 28, Péntek

 

Előadás

Részletes információ

Oldal nyomtatása

Tea for Two tréningek: A hárpia megzabolázása - Shakespeare Reloaded

28. Péntek 10:00     Vasvári SZKI

180'

A színházi képzésben résztvevő hazai és határon túli fiatalok részére meghirdetett két kurzus kiindulópontja Shakespeare ma is aktuális kérdéseket felvető drámája, A makrancos hölgy, a hangsúlyok megteremtésében, a feldolgozásban azonban most is szabad a tér. A két alkotócsoport mellett dolgozni fog egy-egy, a színházi írás iránt érdeklődő fiatal, akik egyfajta próbanaplót vezetnek blog formájában. A résztvevők számára lehetőség nyílik a szakmai fejlődésre és kapcsolatépítésre, mi pedig még komplexebben folytathatjuk a fiatal alkotók támogatását, az utánpótlás felmutatását. Nem titkolt célunk, hogy ne csak mi ismerjük meg jobban a fiatalokat, hogy hogyan gondolkodnak a színházról, hanem az is, hogy ők is megismerjék egymást, és olyan alkotókkal dolgozhassanak együtt, akikkel korábban nem – és hogy emellett kiváló előadásokat is lássanak.


Pass Andrea
Író, rendező, drámapedagógus, a Mentőcsónak Egység – az idei fesztivál kiemelt meghívottja – Manőver alkotócsoportjának programvezetője. A Veszprémi Egyetem színháztörténész szakán végzett, ösztöndíjasként tanult a nancyi IECA Filmművészeti Egyetemen és a londoni University of Roehampton dráma szakán. Hallgatója volt a CEU forgatókönyvíró iskolájának, rendezőasszisztensként Pintér Béla Társulatánál és a Szputnyik Hajózási Társaságnál, drámapedagógusként a Koma Színházi Társulattal és a FÜGE projektjeiben dolgozott. Kétszer nyerte el az Örkény István drámaírói ösztöndíjat és a STEFÉTA alkotói díjat. A 27. THEALTER fesztivál keretében látható lesz az Újvilág, amellyel elnyerte a VIII. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle fődíját; a Napraforgó, amiért a Budapest a fiatalok tehetségekért különdíját kapta, valamint a Manőver alkotócsoport diákjaival létrehozott A néma tartomány című előadás.


Fotó: Nagy Gergő

Résztvevők: Abai-Szabó Tamás, Ádám Kornél, Budizsa Evelyn, Deli Szófia, Hódi Virág Noémi, Kis Veronika, Kőszegi Judit, Lukács Ivett Andrea, Mesés Gáspár, Nyáry Pál, Szabó Viktória Zsuzsanna
Tréningblogger: Radó Lili



Widder Kristóf
Koreográfus, rendező, táncos, 2014-ben végzett az SZFE fizikai színházi rendező-koreográfus szakán, Horváth Csaba és Lukáts Andor osztályában. 2013-ban a Nemzeti Táncszínházban mutatkozott be az ifjúliszt című koreográfiájával, amelyet a 57. Festival dei Due Mondi zsűrije különdíjjal jutalmazott Spoletóban. Kőszínházban és független társulatokkal egyaránt dolgozik táncosként és koreográfusként is, önálló koreográfiái láthatóak voltak több hazai fesztiválon, vezetett workshopot Budapest mellett Pécsett, Nagyváradon, Miskolcon és Sienában. A fesztiválon táncosként lesz látható a Forte Társulat Concerto, illetve 5. vonósnégyes című előadásaiban. Koreográfus-rendezőként két produkcióval mutatkozik be a szegedi közönségnek: a Bakk-Dávid László zeneszerzővel készített Bernarda Alba háza mellett elsőként Szegeden lesz látható az Igor Sztravinszkij zeneművére készült Tavaszi áldozat.



Résztvevők: Cserna Lili, Elek Lucia, Fodor Orsolya, Mag Eszter, Martinkovics Máté, Németh Nikolett, Orosz Csenge, Pécz Roland, Varga Fekete Kinga, Zádor Fanni
Tréningblogger: Dohy Anna


Tréningbemutató: Vasvári SZKI, 2017. július 28., 18.00
A tréningbemutatóra a belépés ingyenes.

A THEALTER Tea for Two workshop az EFOP-1.2.2-15-2016-0018 számú projekt keretében, az Európai Szociális Alap támogatásával valósul meg.

Az előadást támogatta:

Európai Szociális Alap

 
Az oldal tetejére
 

2017 THEALTER

Impresszum    Oldaltérkép    Adatvédelmi elveink   Bejelentkezés   Regisztráció