Mohai Aletta: Hiába menekülsz
Hiába futsz. A sorsod elől futni úgyse tudsz. Minden irányból rácsokba ütközöl. A szabadság csak illúzió, valójában mind bezárva élünk: egy furmányos hatalom csupa megkérdőjelezhető törvénye szerint, saját vágyaink és függőségeink ketrecében, társadalmi korlátok között, a világháló fullasztó harisnyaszorításában. A 30. THEALTER fesztivál nyolcadik napja ilyen problémákkal szembesítette a közönséget.
A Kóbor Szálló
A Kóbor szálló, illetve a Fapados revü – és közösségi rágcsa a hajléktalanság témakörében érzékenyített és tanított minket emberségre, a személyesség fontosságára. A hajléktalan az utca kötelező eleme, egy hangos díszlet, ami néha hozzád szól, te pedig a másoktól jól ellesett szerep szerint érzéketlenül lerázod.
Gizi, a jellemzően piros-fehér kockás kötényt és rózsaszín szemüveget viselő nyugdíjas néni bezzeg befogadja a rászorulókat, majd megvendégeli őket vacsorával a Kóbor szállón. Hetedhét Hugó is betéved hozzá egy morcos barlanglakó tanácsára, miután megismertük történetét, utcai életét, erdei szállását.
A díszlet egy paravánon előre-hátralapozgatható textilháttér, az utca kék, zöld és barna színeire kandelábert varrtak, az erdőt bíbor és narancssárga őszi színekben láthatjuk, a Kóbor szálló pedig régies, szegényes, de otthonos. Az ablakon virágos függöny, a falon tájképek, jobb oldalon díszes burájú állólámpa. Középen kopott asztalka Gizi néni barátaival telepakolva: varázspálca, csokornyakkendős rádió, rózsaszín pókgomolyag kötőtűlábakkal, meg egy szürke sálból tekert cirmos cica. A kedves és becsületes hajléktalan férfi története bájos szerelmi sztorival zárul, az előadást bringaverkli kísérettel énekelt dalocskák teszik hangulatossá.
De nem csak a Kóbor szálló ikonikus eszköze ez a hangszer, a Fapados revüben is többször csilingeli Szabó Balázs dallamait Leé József hajléktalan költő vagy Röhrig Géza versszövegei alatt. A produkció egy teleshop adással kezdődik, ahol Bacskó Tünde és Fábián Gábor eladható cikként tárják elénk a homeless életmódot, majd megismerkedünk két hajléktalannal, Horváth Csilla ’Hocsival’ és Takács Attila ’Takival’, akik az utcán írták meg díjnyertes novelláikat, amiket a közönség is hallhatott a két színész előadásában.
A műsor interaktív jellege biztosította a bátor jelentkezők számára a hajléktalanság szerepjáték szerű kipróbálását, az emberi természet érzéketlenségét Hocsi és Taki prezentálta, akik mindezt már számtalanszor megtapasztalták. Megtudtuk, hogy nem elég a hontalanság nehézségeivel megküzdeniük, sorsukon kívül számos törvény és szabály veszélyezteti a hajléktalanok méltóságát és életben maradását.
A Fapados revüben a nevetés és a szomorúság érzelmi hullámvasútjára ülhetünk fel, az előadás hol poénokkal érzékenyít, hol szívfacsaró történetekkel, amik azért tudnak dermesztően hatásosak lenni, mert saját külső világunk visszataszító valóságát tárják elénk.
És mi a helyzet a belső világunkkal? A Frenák Pál Társulat és a Radikal Dance táncosai a CAGE című előadásban erről gondolkodtak. Válaszukban egy fémketrecben mozogva jelenítették meg a lélek bezártságát és a vágyak kiteljesedésének korlátoltságát. Dinamikus, görcsös mozdulataik erőteljes képekben láttatták a szabadulási vágyból fakadó gyötrődést.
A FrenAK rendezésében bemutatott produkcióban a fizikai jelenlétet intenzíven megkövetelő hanghatások és a hideg árnyalatú félhomály fokozta az élményt. Az előadásba első benyomásra nem illő Karády Katalin-dal ambivalens hatást eredményezett a rácsok mögött szenvedő táncos látványával: a mély női hangon énekelt dallamok méltóságteljes belenyugvást sugalltak, miközben a belső lelki térben a sors rácsai közül kitörni vágyó alak megpróbáltatásait figyelhettük.
Nem ez volt az egyetlen kitörési kísérlet a nyolcadik napon. Szabó Réka rendezése, a Trolletetés eljátszott a gondolattal, mi történne, ha az internetes közösségi terek biztonságából átkerülnének egy személyes valóságba a gátlástalan, erőltetett humorú, rosszindulatú kommentek.
A Tünet Együttes négy színésze fejbúbtól talpig harisnyában próbababaként állt a nézők elé, akik körbeülték a színpadot. A bábuk mozgása, gesztusai, megszólalásai egy-egy sztereotipikus, sekélyes emberi jellemet idéztek egy üres babatest csekély kifejezési képességeit használva: volt idegesítően vihorászó csinibaba kislányos bájjal, karót nyelt sznob dáma, láthattunk egy háztáji adóniszt és egy kissé félnótás, szerencsétlen pasast.
A közönség a székek alá rejtett ruhadarabokkal felöltöztette a próbababákat. Az előadás élő népszerűségi show-vá alakult, aminek műsorvezetője, Szabó Réka közöttünk ült egy kakihalom közepén, onnan dirigált és kommentálta az eseményeket. Lehetőségünk volt cetlikommentekkel bombázni a szereplőket, de a mi véleményeink közül még a legkritikusabbak sem értek fel azokhoz a szidalmakhoz és gúnyolódásokhoz, amikkel a babák egymás méltóságát tiporták egyre lejjebb és lejjebb.
Trolletetés
A leereszkedő pillantások, az ismeretlenül is ítélkező emberek durva és sértő megjegyzései a mindennapi élet adok-kapok játszmáinak részét képezik. Ketrecharc az életünk, amiben mindig egymásnak támadunk, püfölünk, pofozkodunk, bántalmazunk. Mi lenne, ha ütés helyett simogatásra használnánk a kezeinket? Rácsfalaink hangos koppanással a földre zuhannának és végre szabadok lehetnénk? Ezt valószínűleg sosem tudjuk meg.
(THEALTER 8. nap: A Kóbor Szálló, Fapados revü – és közösségi rágcsa, CAGE, Trolletetés)
Fotók: Németh György