Thealter

Táncosok: Furulyás Dóra, Nagy Csilla, Virág Melinda, Dányi Viktória
Zene: Hammer Zsolt, Jávorka Ádám
Dramaturg: Gábor Sára
Látvány, kreatív technológia: Kiégő Izzók, Samu Bence, Terebessy Tóbiás
Konzulens: Árvai György
Fény: Szirtes Attila
Jelmez: Szűcs Edit
Koreográfus-asszisztens: Dányi Viktória
Rendező-koreográfus: Szabó Réka

A születésünkre nem emlékszünk, a haldoklásunkat már nem tudjuk elmesélni. A szülés hasonlóan elementáris határhelyzet – túl a valós téren és időn, kivételes tapasztalás.
A Tünet Együttes új produkciójában a szülés élményét kísérli meg felidézni, szétszálazni és megmutatni testtel, szóval és képpel.
Az előadásban résztvevő négy táncosnő a saját szüléstörténetéből és testemlékeiből, traumatikus és euforikus élményéből dolgozik. Megpróbálják kifordítani mindazt, ami a csukott szemeken, a bőrön, a tudattalanon belül történt.

A tudat kiszökik a szülőszoba ajtaján. A szem becsukódik. A baba diktál. Az anya mászik, feláll, lépcsőzik, alszik, fekszik, oldalt, hátul, térdel, kapaszkodik. Kitágul és összehúzódik. Pulzál. Izzad. Eddig ismeretlen gumianyagot találtak fel: a végtelenségig tágul és tovább, épp addig a pontig, ami a halálhoz legközelebbi pillanat. Az ismeretlen kapuja előtt visszafordul. Integetnek a szfinxek. És még csak a haj. Szakad az anyag. Először a fej. Szünet. Szünetek és tolások: a megszűnt idő ütemei. Kilencvenfokos fordulat. Kiszorul a váll. És kicsusszan a resztli.

Nota Bene: Az egyik táncosnő a próbafolyamat alatt újra teherbe esett.

„[…] a Burokban valami különös történik. Érzékelhető, átélhető, erősen ható komplex színházi nyelvvé érik össze a megtörtént valóság, a keresetlen civilség, a kreatívan és rafináltan kidolgozott színpadi jelenetezés, az egyénien, de érthetően mondott, előzetesen megalkotott verbális szöveg, az improvizálásra szándékosan teret nem hagyó, beállított koreográfia és a mindent átfogó, intim, őszinte, feltárulkozó, közölni akaró egyedi személyesség. Persze kicsit sem mellékes a témaválasztás. Talán éppen ezért (is) jól elkapott, hiteles az előadás, mert benne a civil valóság ugyanúgy vegyül, keveredik a színpadi artisztikummal, mint a gyermekszülésben a profán-triviális a magasztossal: vagyis szétválaszthatatlanul.”
Kutszegi Csaba: Kis magyar nemzetköziség, tanckritika.hu

„Az általános és az egyedi egyszerre van jelen, ezért a nézők számára is szinte melodrámához hasonlatosan lesz átélhetővé az esemény. A szívhez szóló mozgásmonológok, a kihangosított belső dialógok és az irányított transz, a közös átszellemülés lehetősége bizony még a mélyen eltemetett szentimentalizmuson is kifog. Egy idő után elmosódnak az egyéni vallomások határai, a játékos mozgáselemzések meg a táncos betétek, hogy stílusosan fogalmazzak, átszakítják a gátat, és az élmény átadhatóságára helyeződik a hangsúly.[…]
A nézőtér egy emberként borzong bele aztán az eszméletlenségbe és a hipnotikus vallomásokba a végén. Pedig nem minden néző szült persze. Viszont minimum egyszer, bármilyen nemű legyen is, megszületett – vagyis részt vett szülés(b)en.”
Artner Szilvia Sisso: Más burkában, Színház folyóirat

Támogatók: NKA, Emberi Erőforrások Minisztériuma

Koprodukciós partner: Trafó