Thealter

Szereplők: Fehér András, Georgita Máté Dezső, Martinkovics Máté, Mentes Júlia, Messaoudi Emina, Orbán Borbála
Díszlettervező: Lukács Mihály
Jelmeztervező: Horváth Jenny
Asszisztens: Mészáros Csilla
Dramaturg: Gábor Sára, Varga Zsófia
Rendező: Barcsai Bálint

Miért hagyja el valaki az országot, ahova született? Mit képzel el ideális lakóhelyként? Mi az ő utópiája? Hogy talál rá? Milyen módon jut el oda? Hogy keresi a helyét ezen a messzi, sehol-helyen? Tud-e ott gyökeret ereszteni? Hogy alakul át ebben a távolságban a hazájáról alkotott képe?
Az utazó segítségére van a virtuális valóság: millió internet-mozaik, kommentfolyam, youtube-videó, facebook-csoport. Az, hogy honnan szűri le az információkat, hogyan alakítja ki saját valóságát, mind megannyi apró választás kérdése. Lecsapolja a kollektív tudatalattit: egy ország, egy társadalom kisebb-nagyobb virtuális és valós közösségeihez csatlakozik. Az utazó – akit a kattintásai, döntései révén ismerünk meg – akárki, akármelyikünk lehetne.
Az előadás szövege internetes fórumok, blogok, facebook-csoportok bejegyzéseiből, valamint Pereszlényi Erika által utcán, villamoson, buszon hallott és lejegyzett beszélgetések alapján áll össze.

„Barcsai rendezése ügyesen balanszíroz a különböző álláspontok között, mindvégig objektív marad, és nem billenti a mérleget sem a politikai jobb- vagy baloldalra: nem foglal állást, nem ad megoldásokat a menni-maradni-beilleszkedni-letelepedni kérdésben, „csupán” elgondolkodtat, segítséget kínál saját nézőpontunk megalkotásához.
Az Izland–Magyarország aprólékosan, igényesen összerakott, nem dramatikus szövegeken alapuló mozaik, kegyetlen(ül) nevettető társadalmi kórkép – ha tetszik, kordokumentum. A végén mindenki eldöntheti, hogy a menni vagy a maradni mellett teszi le voksát, de egy biztos: a gondok egyetlen távoli országban sem szűnnek meg.”
Jónás Ágnes: Hashtag izlandi álom, Kortárs Online

„Aha, szóval így csinálnak színházat virtigli függetlenek – zömükben egyébként színinövendékek a főiskoláról –, ilyen vagányul, figyelősen, patchworkösen, szarkasztikusan. Nézd legott komédiának s múlattatni fog – mondhatnám, de már rég nem lehet komédiának nézni.”
Stuber Andrea naplója, 2018. március

„Miért akarunk külföldön élni? Akik már ott élünk, miért nem találjuk a helyünket? Miért is vágyódunk onnan el, ahonnan egyébként a legkevésbé mennénk máshová? Ahogy sorjáznak a chat-párbeszédek, minden kérdés egyszerre vagy épp egymás után fogalmazódik meg. Elénk rakva visszaböfög az elmúlt hat-nyolc évünk. Amivel sem akkor, sem azóta nem sikerült mit kezdenünk. E rendezés sem akar tippekkel szolgálni, mert talán senkinek sem lehet hasonló helyzetekben jó, praktikus, életelixírként használható megoldásokkal szolgálni. Mert az nincs. Van ellenben marakodás, másikat fikázó, kioktató leszólás, van bölcs megmondóemberi felhomályosítás – minden olyan, ami e kis hazánkban a “konstruktivitás” égisze alatt szokott volt felemlegetődni. Egy facebookos világnyi Magyarország, ahol minden nekirugaszkodó bátor, vállalkozó szelleműre akad minimum három kibic, avagy ellendrukker, lánglelkű, kezét-lábát összetörő lebeszélő, dehonesztáló – ezek vagyunk mi, és ebben tényleg jók vagyunk.”
Csatádi Gábor: Kettétört, aztán elsüllyedt, Pótszékfoglaló

Az előadás a Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt támogatásával jött létre.