Thealter

Közreműködők: Erdély Perovics Andrea, Krasznahorkai Ágnes, Vetlényi Lili, Szokol Szilárd, Francia Gyula, Tóth Péter Zoltán, Lengyel Zoltán, Perovics Zoltán
Ruhák: Csúri Anna
A kartonfigurákat preparálta: Kiss Attila Etele
Hangkeverés és élő narráció: Lengyel Zoltán
A rendező/szerkesztő munkatársa: Erdély Perovics Andrea
Rendező, látvány: Perovics Zoltán

Az előadás kifejezetten azzal a szándékkal jött létre, hogy érzékennyé tegye a mai fiatal generációkat a náci gyűlöletbeszéd veszélyeire, illetve megtanítsa felismerni annak elemeit a mai közbeszédben.
Az előadás a Holokauszt esztétikai reprezentációjának szokatlanabb módját választja azáltal, hogy az áldozatok perspektívája helyett az elkövetőkre koncentrál, pontosabban az elkövetők nyelvhasználatát és gondolkodásmódját állítja a fókuszba, azt a Victor Klemperer, az irodalomtudós drezdai túlélő és szemtanú által LTI-nek (Lingua Tertii Imperii – a Harmadik Birodalom Nyelve) nevezett nyelvi propagandát, amely képes volt tömegméretekben mételyezni a hétköznapi emberek tudatát is, és gyilkosokká vagy a gyilkosok kollaboránsaivá tenni őket.
Az előadás szövegkönyve a szélesen értelmezett kordokumentumok sajátos kollázsa: szerepelnek benne idézetek a túlélők emlékirataiból (dr. Nyiszli Miklós, Victor Klemperer, Ovics Perla) is, de zömmel az elkövetőknek, a népirtás német és magyar felelőseinek (Hitler, Himmler, Eichmann, Endre László, Horthy Miklós, etc.) beszédeire, nyilatkozataira alapoz, illetve a ’30-as, ’40-es évek náci szövegei mellé, közé helyezi napjaink szélsőjobboldali megnyilvánulásait, a blogok, internetes fórumok névtelen szereplőinek kommentjeit és egyes mai közszereplők nyilatkozatait.

2016-ban Erdély Perovics Andreát a B32-es Galéria és Kultúrtér fesztivál zsűrije a legjobb színésznek járó különdíjban részesítette az előadásban nyújtott kimagasló teljesítményéért. 2017-ben az RS9 OFF Színházi Fesztiválján az előadás megosztva nyerte el a fesztivál zsűrijének fődíját. A Jég-doktrínák külföldi variációi Újvidéken, Kragujevácon, Belgrádban, Krakkóban, Varsóban, Minszkben, Szabadkán, Prágában, Nagybecskereken valósultak meg.

A Metanoia Artopédia 1990-ben a szegedi tudományegyetem öntevékeny művészeti csoportjaként kezdte meg színházi működését Perovics Zoltán alapító-rendező irányításával.

„A Jég-doktrínák esztétikailag, dramaturgiailag és etikailag alaposan végiggondolt, kíméletlenül egyenes, tiszta beszéde érzékennyé teszi a nézőt önnön konformitásának, biztonság iránti vágyának kockázataira. (…)
Úgy érzem magam, mint aki egyszer csak tudatára ébred, hogy időzített bombán ül: a hétköznapokban elszigetelt jelenségnek tűnő szélsőséges megnyilvánulások hirtelen egyetlen masszív, gyúlékony, sötét tömbbé állnak össze – a feszültségtől alig kapok levegőt. A dramaturgia abszolút csúcspontját, vagyis ez itt inkább a mélypont, a diktátort alakító Erdély Andrea háromszor üvölti ki Hitler iszonyatos mondatát: „Teljesüljön bennetek a mások megsemmisítésének parancsa!” Harmadszor már láthatóan erőt kell gyűjtenie, belekapaszkodik a pulpitusba, már könnyes a szeme, és amikor azt hinnénk, hogy nincs tovább, elment a falig, fölhasználta összes fizikai és lelki tartalékát, még egyszer összeszedi magát, és még egyszer, harmadszor is kiüvölti azt a rettenetes, vérfagyasztó mondatot. És akkor már én is sírok: mintha a föld nyílna meg, és színről színre belelátnánk az emberi természet, az emberi gonoszság kétségbeejtő mélységeibe; a lelki teherbíró képességünk határán akárha Dürer melankolikus, lehajtott fejű angyalának tekintetét követnénk, akinek kartonpapírból kivágott mása kezdettől fogva velünk van a pulpituson. Az angyal szinte élőnek hat a beálló csöndben… Soha megrendítőbb színházi pillanatot! Azon az estén a szerepei mögül királynőként kiragyogó Erdély Andrea könnyei olvasztották meg a fenyegetően összetorlódó jégtáblákat. (…)
A jó szándékú nemzetközi egyezmények diplomáciai nyelve emelkedett, kiegyensúlyozott és megnyugtató. Könnyű vele egyetérteni. A Metanoia előadása viszont minden, csak nem megnyugtató. A nézők utána még hosszú percekig ülve maradnak, mintha ennek a hosszú, folyton a jeges semmibe való kivágódással fenyegető súlytalansági gyakorlatnak eszelős irama a székükhöz préselné őket. De talán nem csak erről van szó. Azóta se tudok számot adni magamnak arról a különös, meglepő érzésről, ami elfogott azon a januári estén a kivilágított nézőtéren: nem is tudom, mikor örültem annyira utoljára, örültem-e így valaha életemben annak az egyszerű ténynek, hogy emberek vesznek körül, emberek között lehetek.”
Mikola Gyöngyi: A kegyetlenség evangéliuma mint kulturális örökség, Tiszatáj, 2014. június

„Az a szövevényes szöveganyag, amit a témáról Pero egybeszerkesztett (…) nagyon is pulzáló organizmus, mivel a korabeli idézeteket jelenkori, sőt egészen friss „hozzászólásokkal” komponálta egybe, s ez utóbbit szó szerint kell érteni. A mai szövegek ugyanis nem a politikusok kinyilatkoztatásaiból, hanem azokból a slampos, hétköznapian brutális megjegyzések közül valók, amelyek az internetes fórumokon jelennek meg az egyetértő civilek véleménykényszere nyomán (…) Hátborzongató a végeredmény, mert ily módon a mű a rasszizmus nyílt (mit nyílt, „öntudatosan”, nagy hangon felvállalt), primitív, naprakész deklarációját tárja elénk, s bár koránt sem ismeretlenek az effajta megnyilvánulások, Pero oly módon tálalja ezeket, hogy a néző lúdbőrzik. (…)
A színpadkép fekete-fehér, de oly mesterien bevilágított, hogy az éles sziluettek és az árnyalatok együttese képzőművészeti érzékenységű látványt eredményez (mint ahogy ez Perónál megszokott), s az egész leginkább egy szimbólumos tablóra hasonlít, amelynek egyként kompozíciós részei a színészek, s az apróbb-nagyobb beállított, belógatott, a játéktérben egyéb módon elhelyezett tárgyak. (…)
A Jégdoktrínák… Perovics Zoltán egyik legjobb előadása. De lehet, hogy a mi egyik legjobb előadásunk. A kezdés előtt ugyanis kérdőíveket osztanak ki – zsidókra, cigányokra és hajléktalanokra vonatkozó kérdésekkel –, melyeket kitöltve, még előadás előtt visszaadunk, s Pero azt mondja, a mi véleményeink is formálják majd a következő előadások hangját/hangsúlyait.”
Ibos Éva: Nincs olvadáspont, tiszatajonline.hu

Támogatók: Támogatók: EMMI, Grand Café, Patyolat//PRÓBAüzem.
Külön köszönet Lencsés Gyulának és a Grand Café munkatársainak.