THEALTER Tea for Two workshop – „Nem szeme lát, csak szíve” – tréningbemutató
60 perc
workshop
08.10. péntek, 19:00-20:00
Nemzeti Színház balett-terme (Deák F. utca felől) Helyszín
Ingyenes

Leírás

Tréningvezetők: Lénárd Róbert, Sardar Tagirovsky

Hazai és határon túli, közép- vagy felsőfokú művészeti képzésben résztvevő fiatalok részére meghirdetett két kurzusunk kiindulópontja Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátéka, a hangsúlyok megteremtésében, a feldolgozásban azonban most is szabad és tágas a tér. A két alkotócsoport mellett dolgozni fog egy-egy, a színházi írás iránt érdeklődő fiatal, akik egyfajta próbanaplót vezetnek blog formájában. A résztvevők számára lehetőség nyílik a szakmai fejlődésre és kapcsolatépítésre, mi pedig még komplexebben folytathatjuk a fiatal alkotók támogatását, az utánpótlás felmutatását. Nem titkolt célunk, hogy ne csak mi ismerjük meg jobban a fiatalokat, hogy hogyan gondolkodnak a színházról, hanem az is, hogy ők is megismerjék egymást, olyan alkotókkal dolgozhassanak együtt, akikkel korábban nem – és hogy emellett kiváló előadásokat is lássanak.

 

Lénárd Róbert – Test és teória

Rendező, drámaíró, dramaturg, az Újvidéki Színház művészeti vezetője. Rendezői tanulmányait 2008-ban fejezte be az Újvidéki Művészeti Akadémián, diplomamunkáját A szerelem igaz természete címmel a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban készítette el. Rendezőasszisztensként dolgozott Urbán András, Keszég László, Borut Šeparović mellett. Drámáit felolvasószínházi formában többször is műsorra tűzte a POSZT keretein belül a Dramaturgok Céhének Nyílt fóruma. Skizopolisz című drámakötete a Forum Könyvkiadó gondozásában jelent meg 2015-ben. A 28. THEALTER-en Christopher Marlowe II. Edwardja lesz látható rendezésében.

Résztvevők: Bagi Natália, Becsey-Imreh Noémi, Bukovics Klementina, Csanádi Petra, Gábor Krisztina-Beáta, Hajdu Veronika, Máthé Barbara, Nyáry Pál, Radó Lili, Ványa Anna, Zétényi Karolina
Blogger: Dohy Anna
Tréningek naponta 10 és 14 óra között az Új Nemzedék Közösségi Központban

 

Sardar Tagirovsky – Álom újratöltve

Rendező, színész, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen Bocsárdi László osztályában színházi rendezést tanult, a Budapest Bábszínház stúdiójában bábszínészetet sajátított el, és több helyen tanult színészetet (EUACT, Shakespeare Színművészeti Akadémia). Olyan világszínházi és filmes mesterektől is tanult, mint Alekszej Levinszkij, Paolo Antonio Simioni, Oleg Zsukovszkij, Cristina Pedetta. Színházi tevékenységei előtt filmezéssel is foglalkozott külföldön, színészként. Első kőszínházi rendezése (Csehov: Meggyeskert) három színészi díj mellett elnyerte a közönség díját is a POSZT-on. 2016-ban a 28. Határon Túli Színházak Kisvárdai Fesztiválján két előadásért (Úrhatnám polgár, Az eset) kapta meg a legjobb rendezésért járó díjat, 2017-ben a Versailles-i rögtönzés című munkája Románia legrangosabb színházi fesztiválján (FNT) szerepelt. Magyarországon kétszer rendezett a Nemzeti Színházban (6, Figaro házassága), egyszer pedig a Debreceni Csokonai Nemzeti Színházban (Dosztojevszkij: Idióta). Többnyire külföldön dolgozik, de tervezi egy nemzetközi csapat létrehozását Budapesten, szeretne többet tevékenykedni itthon. Kurzusokat, tréningeket minden évben tart Magyarországon, olykor Horvátországban vagy a Vajdaságban is. Goldoni: Chioggiai csetepaté című rendezése a 30. Határon Túli Színházak Kisvárdai Fesztivál versenyprogramjában vett részt 2018 nyarán.

Résztvevők: Csuvik Viktor, Efstratiadu Zoé, Fekete Róbert, Fodor Orsolya, Kazári András, Kis Virág, Mata Marina, Miklós Franciska, Pável Réka, Pozsgai Zsófia, Sebestény Jakab, Siflis Anna, Szántusz Noémi, Tóth Szilvia Lilla, Tóth Zsófia
Asszisztens: Szorcsik Kriszta
Zenész: Katona Dávid
Blogger: Mohai Aletta
Tréningek naponta 10 és 14 óra között a Vasvári Szakgimnáziumban

A tréningbemutatóra a belépés ingyenes.

A THEALTER Tea for Two workshop az EFOP-1.2.2 -15-2016-00218 számú projekt keretében, az Európai Szociális Alap támogatásával valósul meg.

A Szegedi vendégjáték támogatói

  • Európai Szociális Alap

Vissza