THEALTER Tea for Two workshop – „Tegyél magadnak egy szívességet!” Ivo Dimcsev tréningjének munkabemutatója
80 perc
workshop
08.07. szerda, 22:30-23:50
Régi Zsinagóga Helyszín
Ingyenes

Leírás

Hazai és határon túli, közép- vagy felsőfokú művészeti képzésben résztvevő fiatalok részére meghirdetett workshopunk során minden résztvevő szempontokat és eszközöket kap egy olyan koherens szólóelőadás létrehozásához, ami a legjobban kifejezi saját alkotói egyéniségét. A tréning fókuszában a szólóelőadás fejlesztésének lehetőségei, a saját fizikai és szöveges anyag, a dramaturgia, a térrel, a különböző tárgyakkal, a kontextusokkal végzett munka, a választás lehetőségei állnak. A csoport mellett dolgozni fog egy, a színházi írás iránt érdeklődő fiatal, akik egyfajta próbanaplót vezet blog formájában. A résztvevők számára lehetőség nyílik a szakmai fejlődésre és kapcsolatépítésre, mi pedig még komplexebben folytathatjuk a fiatal alkotók támogatását, az utánpótlás felmutatását. Nem titkolt célunk, hogy ne csak mi ismerjük meg jobban a fiatalokat, hogy hogyan gondolkodnak a színházról, hanem az is, hogy ők is megismerjék egymást, olyan alkotókkal dolgozhassanak együtt, akikkel korábban nem – és hogy emellett kiváló előadásokat is lássanak.

Ivo Dimcsev (1976)
Előadóművész, koreográfus, rendező és énekes-dalszerző, munkássága a színház, a performansz, a tánc és a fizikai installáció határán helyezhető el. Több mint 30 produkció szerzője, előadásaival folyamatosan úton van, számos díjat nyert külföldön, több előadó-művészeti fesztiválon és intézményben mesterkurzusokat is tartott.
2009-ben elvégezte az amszterdami Dasarts Akadémia mesterképzését, 2013-2017 között a brüsszeli Kaaitheater rezidens művésze volt. 2016-ban Stage Works 2002-2016 címmel könyvet adott ki, 2017-ben két zenei albumot jelentetett meg saját szerzeményeiből, 2018-ban főleg koncertezett. 2019 elején Sydney-ben dolgozott, de koncertjével és szólóelőadásaival Európa számos országában, Oroszországban, a Közel-Keleten, az Egyesület Államokban és Dél-Amerikában járt.
Itthon elsőként Szegeden mutatkozott be: Lili Handel – vér, költészet és zene a fehér kokott budoárjából című szóló előadása a 2005-ös THEALTER nagy meglepetése volt. Ezután több felkérést kapott Magyarországon is: workshopot tartott, koreográfiát készítet, előadást rendezett. Újra 2009-ben (Néhány kedvenc) és 2012-ben (I-On) lépett fel szólóval a THEALTER-en, 2006-ban pedig a szófiai Legal Art Centre Sarah Kane: 4.48 Pszichózis című előadásában játszott.

 

A tréning résztvevői:
András Gedeon, Blénesi Kincső, Bogya Tímea Éva, Fekete Ágnes, Martinkovics Máté, Mész Adrienn, Pánczél Kata, Pável Réka, Szekeres Blanka, Szilágyi Szabolcs, Szilvay Máté, Zádor Fanni
Blogger: Elefánti Emma

A tréningbemutatóra a belépés ingyenes!

A THEALTER Tea for Two workshop az EFOP-1.2.2 -15-2016-00218 számú projekt keretében, az Európai Szociális Alap támogatásával valósul meg.

A Szegedi vendégjáték támogatói

  • Európai Szociális Alap

Vissza