Zárug Berni: A kis csalogánytól Feri fenekéig
Szerelem. Nagy szó, már-már elcsépelt. Van, aki felelőtlenül túl gyakran használja, van, aki ki sem meri mondani, mert fél, hogy elkopik. Mind tudjuk, hogy mi ez, vagy legalábbis azt hisszük róla, hogy tudjuk. Egyetemesen meghatározott definíció nincs. Bármilyen korban is van az ember, mindig büszkén kimondja: igen, én voltam már szerelmes – ezt mégis mindig valami másra érti.
A szerelem általában mindenkinél más és más, de generációnként is folyton változik (és mégis ugyanolyan). Ezt ragadják meg a szentesi Horváth Mihály Gimnázium ex-diákjai Juhász Gyula Szerelem? című verséből kiindulva.
Így lehetséges az, hogy egy előadáson úgy lyukadunk ki a Szeder Feri fenekének átköltött verziójához, hogy fél órával azelőtt egy népdalokkal tűzdelt szerelemébredésből indultunk ki.
Bár időközben eltelik legalább húsz év, a kezdetben idillikus szülői kapcsolat, amint kiderül, épp annyira romlott, mint lányaik későbbi magánélete. Nincs két egyforma szerelemértelmezés, csak egy dolog van, ami összeköti a négyszög csúcsait: mindegyik meghatározás valahol sántít.
A volt diákok – amikor hangjukat épp nem teszi próbára a Klauzál téren átsüvítő szél – mindenki számára ismerős karaktereket, történeteket hoznak, olyannyira, hogy néha kicsit már túlságosan is sztereotipikusnak hatnak az elbeszéltek. Az álompasi miatt picsogó idegesítő tinédzser például nem annyira a hétköznapjainkból, sokkal inkább a hollywoodi filmekből lehet ismerős – ez nekem kicsit sok volt, de nem kizárt, hogy ebben a korban én is ennyire durván kis drama princess voltam, csak így utólag nem tűnik fel.
Nem maradt olyan „szerelmi csalódott” kategória, amelyet ne villantottak volna fel, viszont amiatt, hogy a karakterek nem voltak túlságosan árnyaltak, kicsit parodisztikusan hatott mindegyik. Az előadásnak egyetlen szereplője volt, aki az összes „gonosz és kegyetlen férfi” helyett elvitte a balhét, és aki a feleségéhez hűtlen férjtől a hiteles és nagyon vicces perverz buszsofőrig mindent jól hozott.
Bár a beharangozóban szereplő, Wikipédiáról kimásolt idézet kiemeli, hogy a szexuális kapcsolat nem összekeverendő a szerelemmel, az előadás végén erről a témáról is szó esik a testvérek között. Ezt a beszélgetést hallja meg az egyedülálló anyuka kislánya, amitől kitör a pánik, a kicsi számára azonban nem új a dolog: nagymamája előszeretettel ismertette már vele a képletet.
Azt hiszem, ez szolgált valamiféle magyarázatként arra, hogy miért lettek a lányok is ugyanolyan szerencsétlenek párkapcsolat terén, mint az anyukájuk, és miért lesz valószínűleg ugyanilyen az új generáció is.
Azt hiszem. Akkor most az, hogy kinek van szerencséje a szerelemben, nevelés kérdése? Vagy valamiféle örökletes dolog? I don’t get it.
De nem is biztos, hogy ez fontos. A Jó nagyon?! könnyed, szórakoztató kis délutáni chillezős utcaszínháznak jó nagyon (ezt nem hagyhattam ki, bocs), és mivel elvileg ez is a funkciója, nincs is egy szavam se több.
(Horváth Mihály Gimnázium: Jó nagyon?!)
Fotó: thealterphoto2018