Blog

Thealter

Zárug Berni: Nyomorpuzzle

A történet szereplői kitalált alakok, mindennemű egyezésük a valósággal csupán a véletlen műve. Ezt inkább filmek esetében, mint színházi előadásoknál szokták leszögezni, a Félelem és fogcsikor alkotói azonban már az indításban (sőt a beharangozóban is) kiemelik: a mai valóságtól teljesen függetlenül esett Brecht történelmi darabjára a választásuk, ez van és kész.

A mozaikszerűen felvillantott jelenetek, a Fekete Ádám szövegére írt dalokkal elválasztott etűdök már az első körökben tisztán megfogalmazzák a darab egyik kulcsát: a félelmet. Mindenki fél.

Illetve félt, bocsánat. Lehetett az zsidó vagy árja, olyan, aki csak némán összeszorítva állkapcsát elviselte a helyzetet, és olyan, aki valóban hitt a Harmadik Birodalom felemelkedésében, senkinek nem volt oka nyugodtan aludni éjszakánként. Ebből merítkezve legózza össze Tárnoki Márk rendezése a náci Németország különböző társadalmi rétegeinek életképeit.

A szereplők nem politizálnak, csak léteznek hétköznapi szférájukban, az őket körülvevő valóság azonban folyton valahogy becsusszan az ajtók alatti réseken, kibújik a szekrényből, előmászik a tízórais dobozból vagy épp a meneküléshez előkészített bőröndből. Úgy mutatja fel a diktatúra különböző érzelmi aspektusait, hogy az előadás végére tényleg átéljük, közelebbről szemléljük az egyébként több mint nyolcvan évvel ezelőtt történteket: gyakorlatilag minden egyes jelenet beég.

A feszültség megállíthatatlanul fokozódik, pedig már a bíró (Vizi Dávid) reménytelen vívódását szemlélve azt hisszük, hogy ezt már nem lehet folytatni. Még a csengőszókra beeső, mindenkit megmosolyogtató Hunyadi Máté játéka sem tudja megtörni a flow-t. Aztán még csak ezután jön a saját fiukat spiclinek képzelő házaspár, akik attól félnek, Klaus Henrik beköpi őket a Hitlerjugendnél, ahová előszeretettel jár. Fiúk (Martinkovics Máté, Szántó Balázs), akik rettegésben tartják családjukat, menyasszonyuk családját, és várandós lányok, akiket saját mamájuk vitet el, egyetlen ártatlan megjegyzéssel.

Nyomasztóan izgalmas zenés nyomorgások, a következő percben meg már mindenki nevet a gyárban készített tévés interjún a tündérien megszeppent, butácska Schmidt kisasszonnyal (Nagy-Bakonyi Boglárka – akinek egyébként a mimikáját bűn lenne nem kiemelni ebben a jelenetben éppúgy, mint az öreg néni karakterébe bújva) és az összefüggő szövegre nem alkalmas részeg munkással (Martinkovics Máté) – mindenki szakad.

Végül az utolsó jelenetnek sikerül tetőzni az addig megmutatott kegyetlen szituációkat. Egy nőt látunk telefonon búcsúzkodni, majd idegesen pakolva gyakorolni, hogyan mondja el német orvos férjének, hogy még aznap este menekülni fog. Messaoudi Emina feleségalakja az egész drámát átható zaklatott lelkiállapotot és a rezsim mindkét nézőpontját képes egyetlen monológban sűríteni.

Az előadás egy utolsó dallal zárul, ami már csak úgy ott van. Újra hangsúlyozni kell: az alkotók tényleg mindent megpróbáltak, hogy ne ismerjünk magunkra.

Ők csak megmutattak pár régi brechti történetet. Nem tettek mást, csak ismertették a fényes Harmadik Birodalom nyomorát nem tettek mást, csak úgy alkottak valami szerethetően torokszorítót, hogy nem lett belőle életről lehozós pityergés.

Reflektálni az aktuálpolitikára meg eszébe sem jut senkinek legfeljebb akkor, ha rájövünk, nem Tárnoki Márk az egyetlen, aki a közelmúltban ehhez a szöveghez nyúlt.

(Színház- és Filmművészeti Egyetem: Félelem és fogcsikor)

Fotó: thealterphoto2018