Mohai Aletta: Itt és most
A 28. THEALTER-t Balog József, a rendezvény művészeti vezetője nyitotta meg. Beszéde rövid volt, humoros, provokatív – vagy úgy is fogalmazhatnánk: udvariatlan. Ahogy ő is fogalmazott, miközben egy rendkívül gusztusos sajtburgert majszolt. Őszinte, mindenféle merevségtől mentes légkört teremtett közvetlenségével, megadva a fesztivál alaphangulatát. Ezzel együtt a Paál István kiállítást is megnyitotta, de persze mit érne az élet egy kis finom, fanyar humor nélkül? A kiállítás anyaga még az Ördögkatlan fesztiválon van, Szegedre csak a megnyitója után érkezik, és Balog József jóslása szerint vasárnaptől tekinthető meg.
A frappánsan udvariatlan beszédet Keserű Imre bOdyssey projektje követte Omlik, ami épül címmel. Ez egy úgynevezett Isti-tréning volt. Na de ki is az az Isti? Isti, becsületes nevén Paál István rendező, halálának 20. évfordulójára emlékezünk az idén. Ahhoz, hogy megértsük, kire, mire emlékezünk, vissza kell ugranunk az időben.
A 60-as, 70-es évek Magyarországán járunk. A szocialista rendszer cenzúrázott, elmaradott, hallgatásra kényszerült művészeti világot működtet. Hagyományos prózai színházat, ahol csak Petőfit és társait lehet szavalni. Ahol a színházra csak hobbiként szabad tekinteni, a vele való foglalatosság csupán szabadidős program lehet. És akkor jött Isti, aki azt merte mondani, hogy ő nem áll be egy l’art pour l’art színház működtetésébe, hanem valódi színházat akar csinálni, ami nem a szóbeli elhallgatás tere, hanem őszinte és valódi gondolatok kifejezéséé. A színháznak ugyanis felelőssége van a társadalom felé. Olyan médiumnak kellene lennie, ahova nem csak szórakozni járnak az emberek, hanem gondolkodni is. Ahol a színpadon nem a múlt dicsőségeit majmolva manipulálják a nézőt, hanem a jelen problémáira reflektálva az „itt és most” jegyében politizálnak, gondolkodnak és gondolkodásra szólítanak fel, ahol a színpadi tett társadalmi cselekvést generál.
Ilyen célokkal és alaptézisekkel kezdett neki Paál István a színházcsinálásnak, de mindezt megvalósítani, kifejezni az akkori adott formanyelvi eszközökkel nem lehetett. Mit lehet tenni ilyenkor? Külföldre menni, hazajönni és megreformálni, használhatóvá tenni a begyöpösödött magyar színházat. Használni a teret, a testet, a hangokat, ami a hagyományos színházi formákra nem volt jellemző. Arról már nem is beszélve, hogy Paál István a néző a színész között valódi kapcsolatot akart teremteni, a közönség játékba való bevonásával, nemcsak a gondolatok, de a cselekvés szintjén is.
Mindez csupán felületes foglalata Paál István munkásságának, de a mondottak talán érzékeltetik jelentőségét. Meg azt, hogy itt és most, Keserű Imre és négy fiatal színésztársa egy fél órás előadásban miért idézte meg az alakját.
A szereplők hétköznapi ruhában vannak, a Kőmíves Kelemen című ballada váztörténetére építették fel az előadást. A színpad a nézők által körbeült udvar volt. Mindenre láttunk példát, ami Paál István újításait és elveit valósította meg. Ha a térkihasználásra gondolunk, láthattuk, hogy a színészek folyamatosan járkáltak, vagy egy csomóba tömörülve egyfajta belső teret létrehozva, abban mozogtak, de még az is ide tartozik, amikor elszórtan a földön feküdtek. Játszottak a testükkel, például kihasználták a gravitáció adta lehetőségeket egy bizalomjátékra alapított formációban, vagy tapsoltak, hol hangzavart, hol zeneiséget keltve. De játszottak a hangjukkal, a beszéddel is. Kiabáltak, sziszegtek, különböző érzelmeket közvetítettek, pillanatnyi késéssel utánozták Keserű Imre mondatait, énekeltek, lihegtek, hallgattak. Adott helyzetekben mély szemkontaktust tartottak a nézőkkel. Az előadást többször megszakította a rangidős színész, aki személyesen ismerte Paál Istvánt és nem csöpögős, de kedvesen nosztalgikus kommentárokat fűzött egy-egy jelenethez.
A performanszba beleszőtték a rendező néhány emblematikus előadásának elemeit is: Radnóti Erőltetett menete, a Jövendölés Peter Handke nyomán, a Petőfi-rock meg persze a Kőmíves Kelemen mind-mind megidéződött. Aki ezeket nem tudta, de kíváncsi volt az intertextusokra, az előadás utáni rövid megfejtő beszélgetésen minden kérdésére választ kaphatott. De csak az után persze, hogy udvariatlanul nyilvánosan evett a megnyitó nézőinek kihelyezett gyümölcsös asztalról.
A megnyitó vendégei közül bizonyára nem sokan ismerték személyesen Paál Istvánt, Keserűék megidéző előadása hitelesen, őszintén mutatta be a rendező munkásságát és személyét: mintha csak itt és most velünk lett volna.
(28. THEALTER megnyitó: a bOdyssey projekt Isti-tréningje)
Fotó: thealterphoto2018