Zárug Berni: Bad romance
Kaland, utazás, álom, vízió: Nagy Péter István Szentivánéji álomból alkotott beavatástörténetének hashtagjei. A rituálé a Régi zsinagóga kertjében indul, a transzot kulturális közfoglalkoztatottak irányítják: épp annyira halandók és hétköznapiak, mint mi magunk.
És amikor a szemünk előtt megalapított amatőr társulat készen áll a színházi álomvilág felfedezőútjára ─ ha kint nem felejtenek ─, mi is velük tartunk. Be a színházba, ahol a hangos zene, fények, füst, árnyjátékok mellett az illuzórikus rituálé flash-ét a zsinagóga épületének szakrális jellege is tetőzi.
Törzsi dobok helyet rock-pop fogad: a Gregorich testvérek a hátunk mögül tolják a sztoriba vágó dalfeldolgozásokat a Sweet dreamstől a Nothing’s Gonna Hurt You Baby-n át a Bad romance-ig, ami valójában dióhéjban össze is foglalja Shakespeare drámájának történetét.
Aztán az athéni erdőbe csöppenve a Pukk (azaz Robin) drónján érkező varázsfű elindítja a lavinát: görkorcsolya, csili-vili cuccok, party kezdőszettek, Théseus iPhone-ja – egyszóval ránk ömlik a huszonegyedik század, csak a szöveg marad nagyjából Erzsébet korabeli.
Nádasdy Ádám fordítása ezen a szemüvegen át nézve egészen érdekesen hat, hiszen Sándor Júlia csak a mesteremberek jeleneteket gyúrta közel maivá. Én el tudtam volna viselni, ha az egészet ennyire frappánsan átírja, de értem a két világ közti különbség hangsúlyozását is.
Mivel az elején megtudjuk, olyan darab nincs, amely pozitív, de jó, amikor már azt hisszük, minden a helyére került, az emberi világ szerelmi beteljesülését az indokolatlanul fel-feltűnő szarvaspár nőstény tagjának halála ellenpontozza. A szereplők a tetemet maguk után hurcolva indulnak Théseus és Hippolyta esküvőjére, és persze nekünk is ─ hogy el ne aludjunk tényleg, mint a mellettem bóbiskoló Égeus ─ tovább kell mennünk.
A trip utolsó állomásához érünk, az álom kerekeken görgő kapuja mostmár áthalad fejünk felett, és épphogy megérkeztünk, a színház a színházban jelenetben kiömlő végtelen mennyiségű „vér” oda is láncol a színpadhoz.
Az előadás a tündéri Pukkal zárul, aki ugyebár mindig helyretesz mindent, és aki monológján kívül még egy fontos dolgot közöl: kimaxolódott az előadás. Igaza van: tény, hogy gőzöm sincs, mivel lehetett volna még ezt tovább fokozni.
(Soltis Lajos Színház: Szentivánéji álom)
Fotó: thealterphoto2018